Angelina Jolie és Brad Pitt is segíti a vörösiszap károsultjait

angelina jolie brad pitt
Vágólapra másolva!
A Vöröskereszten keresztül támogatja a vörösiszap-katasztrófa károsultjait Angelina Jolie és Brad Pitt alapítványa. A két filmsztár kérésére nem árulják el, hogy mennyi pénzt adtak.
Vágólapra másolva!

Pénzzel támogatja a Magyar Vöröskeresztet Angelina Jolie és Brad Pitt alapítványa - írja közleményében a Magyar Vöröskereszt. A szervezet szerint a házaspár a vörösiszap-katasztrófa áldozatait szeretné ezzel segíteni, de a kérésükre nem árulják el, hogy mennyi pénzt adtak.

"Míg a mérgező iszapkatasztrófa áldozatai azon aggódnak, hogy hogyan fogják újjáépíteni otthonaikat, közösségeiket, fontos, hogy segítsük a katasztrófákra elsőként reagáló szervezeteket, például a Magyar Vöröskeresztet" - mondta Brad Pitt a támogatási megállapodás aláírásakor a közlemény szerint. Brad Pitt a szervezet munkatársait is megdicsérte elkötelezettségükért.

A Vöröskereszt elnöke, Habsburg György azt mondta, hogy nagyra értékeli a két hollywoodi filmsztár együttérzését. "A Jolie-Pitt Alapítvány nagylelkű adományából a vörösiszap-károsult családok életkörülményeinek helyreállítását segíti szervezetünk" - mondta Habsburg.