Nyomozást indított a rendőrség egy szülő nő halála miatt

Vágólapra másolva!
Elvérzett egy nő a szülés után a kecskeméti kórházban - írja a Népszabadság. A rendőrség nyomozást indított.
Vágólapra másolva!

Elvérzett egy nő a szülés után a kecskeméti kórházban még hétfőn - írja a Népszabadság. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított az ügyben, a rendőrség szóvivője szerint egy magánszemélytől érkezett a feljelentés. A lap szerint a huszonhat éves nő megszülte gyermekét, de az orvos ezután nem tudta elállítani a szüléssel járó vérzést, ezért kioperálták a nő méhét, majd átszállították az intenzív osztályra, ahol azonban késő este rosszul lett és belső vérzés miatt elhunyt.

Horváth Attiláné, a kórház sajtószóvivője a lapnak elismerte, hogy hétfőn valóban tragédiával végződött egy szülés a kórházban, de ennél többet nem mondott. A Népszabadság megtudta azt is, hogy a kórház főigazgatója belső vizsgálatot és annak lezárásáig hírzárlatot rendelt el az ügyben.