Az ajkai polgármester szerint nem küldtek milliós számlát Kolontárnak

Vágólapra másolva!
Félreértésnek tartja Schwartz Béla ajkai polgármester azt az állítást, hogy a város az iszapkatasztrófa által sújtott Kolontárral fizettetné meg saját kárelhárítási költségeit. Tili Károly, Kolontár polgármestere hétfőn azt állította: Ajka városa 26 millió forintot követel tőlük.
Vágólapra másolva!

Az ajkai önkormányzat nem Kolontárral kívánja megfizettetni az iszapkatasztrófa során felmerült költségeit, már csak azért sem, mert a jogszabályok alapján a katasztrófákkal kapcsolatos költségeket az állam viseli - közölte kedden az MTI-vel Schwartz Béla, a város szocialista polgármestere. Schwartz ezzel Kolontár polgármestere, Tili Károly hétfői állítására reagált, amely szerint Ajka 26 millió forintot követel a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Kolontártól.

Tili hétfőn "elképesztőnek és félelmetesnek" nevezte, hogy az ajkai vezetés 26 millió forintot követel tőlük a város költségeinek megtérítéseként. Tili azt állította: Ajka csak a betegellátásért 21 millió forintot számlázna a községnek, de a falu kitelepítettjeinek elszállásolásáért is csaknem 5 milliót kérnének. Toldi Tamás, Devecser fideszes polgármestere úgy nyilatkozott az MTI tudósítójának, hogy ők nem kaptak ilyen tartalmú levelet, de tud a kolontári önkormányzatnak küldött ajkai követelésről, és azt ő is felháborítónak tartja.

Schwartz keddi közleményében azt írja: a félreértés onnan származhat, hogy október 21-én tartottak egy megbeszélést a devecseri polgármesteri hivatalban - ezen jelen volt Kolontár körjegyzője, Szarka Gyula is -, és "ott esett szó arról, hogyan tud Ajka önkormányzata a katasztrófával kapcsolatban felmerült költségei fedezetéhez hozzájutni". Az ajkai polgármester szerint ekkor hangzott el a katasztrófavédelem részéről az a javaslat, hogy mivel Ajka közvetlenül nem pályázhat, tegyék meg helyette is az érintett települések.

A polgármester közleménye szerint "szó nincs tehát arról, hogy akár Kolontárnak, akár Devecsernek a saját költségvetése terhére kellene bármit is kifizetnie Ajka részére, már csak azért sem, mert a jogszabályok alapján a katasztrófákkal kapcsolatos költségeket az állam viseli". Emiatt kellett kiszámolniuk a kórházi ellátás költségeit is. Schwartz szerint "értetlenül állnak" a kolontári és a devecseri polgármester felháborodása előtt. "A történtek után Ajka nem tart igényt Kolontár közreműködésére, levelünket visszavonjuk, költségeink megtérítésére más utat kívánunk választani" - írta Schwartz Béla.