Kiadták a Budapesten elfogott amerikai pedofilt az Egyesült Államoknak

Vágólapra másolva!
Pénteken hajnalban Ferihegyen átadták az amerikai hatóságoknak azt az amerikai férfit, akit áprilisban fogtak el Budapesten. A férfit az FBI körözte pedofil bűncselekmények miatt. John D. Clark hiába kért menedékjogot, a bíróság nem ítélete meg neki.
Vágólapra másolva!

A magyar rendőrség péntek hajnalban átadta az amerikai hatóságoknak azt a Magyarországon elfogott tanárt, akit tiltott pornográf felvétellel való visszaélés bűntette miatt körözött a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - közölte Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel. A szóvivő szerint az ORFK az Interpol-iroda közreműködésével adta át a férfit az amerikai hatóságoknak a Ferihegyi repülőtéren, ahonnan az Amerikai Egyesült Államokba szállították. A férfi ugyan kért menedékjogot, de nem kapta meg, a bíróság a kérelmet jogerősen elutasította.

Az 1954-es születésű John D. Clarkot Budapesten, a VII. kerületi Akácfa utcában fogták el áprilisban, névtelen bejelentés nyomán. A BRFK illetékese akkor azt közölte egy sajtótájékoztatón, hogy a férfi egy éve bujkálhatott Magyarországon. A férfit, egy budai iskolában angolt tanított, internetező tanítványai ismerték fel az FBI honlapján. A férfi fotója a Szövetségi Nyomozó Iroda körözési listáján Oszama bin Laden képe alatt szerepelt, gyerekekről készült pornográf felvételek terjesztése miatt keresték.

John D. Clarkot az FBI felhívása szerint Kentucky államban körözték több mint 13 000 kiskorúakat ábrázoló kép miatt, amelyeket a gyanú szerint Clark az interneten terjesztett. A helyi bíróság 2009. május 20-án gyanúsította meg, másnap rendelték el őrizetbe vételét.