A földön is tovább rúgták Cozmát a támadói egy tanú szerint

Védett tanúkat hallgatott meg a Veszprém Megyei Bíróság a Cozma-gyilkosság ügyében, a tárgyalásra ezért nem vitték el a vádlottakat. A tanúk szerint R. Sándor és Sz. Iván verekedett a meggyilkolt kézilabdázóval a halála előtt. A vádlottak az egyik vallomás szerint az után is többször belerúgtak Cozmába, hogy az már elterült a földön.

Marian Cozma elszakadt pólóban, feldúltan sietett fel a Patrióta lokál alagsori tánchelyiségéből, utána "egy nagy darab véres fejű cigány" ment, majd őt egy kisebb kopasz követte, aki azt kiabálta, hogy "most megdöglesz, ezt nem kellett volna" - vallotta a Cozma-gyilkosság szerdai tárgyalásán, a Veszprém Megyei Bíróságon egy védett tanú, akit neve helyett csak  "NN7-es jelzésű védett tanúként" emlegettek.

A bíróság zárt tárgyalására még a vádlottakat sem állították elő, ugyanis a védett tanúk csak azok távollétében voltak hajlandók a vallomásuk megtételére. A sajtó képviselői a tárgyalóterem melletti helyiségben hallhatták kihangosítva a tárgyaláson elhangzottakat. A bíróság a vádlottakkal később ismerteti a védett tanúk vallomásait.

Az NN7-es tanú vallomása szerint a lokál előtt az utcán "négy-öt cigány férfi verekedett" Marian Cozmával, akinek a mozgása "egyszer csak lelassult, majd a szívéhez kapott és összerogyott". A tanú az utcai verekedést bentről, az egyik földszinti ablakon át látta, és azt vallotta: a "vérző fejű" volt a Cozmát-támadók közt a legmagasabb, legerősebb testalkatú (a "vérző fejű" R. Sándor elsőrendű vádlott volt).

Az NN8-as jelzésű védett tanúnak ugyanakkor az szerepel a nyomozás során tett vallomásában - amelyet a tanácsvezető bíró ismertetett -, hogy az utcán a feldúlt Cozmát, a kézilabdás társa, Zarko Sesum "húzta-tolta volna el" a helyszínről, de "Cozma üvöltött valamit a kiérkező "vérző fejűnek", majd "kiszakította magát" Sesum kezei közül és visszalépett a Patrióta kijárata felé. A tanú szintén az egyik földszinti ablakból látta a kint történteket, és azt vallotta: a "vérző fejű" éppen annál az ablaknál állt, így látta, hogy a füléből is csöpög a vér.

A tanú nyomozati vallomása szerint - melyet a szerdai tárgyaláson is fenntartott, illetőleg megismételt -, "Cozma indulatosan ment a kiérkező cigányok felé", és az ajtó előtt három-négy férfival összecsapott. A tanú szerint a csíkos pólós kézilabdást a falhoz szorították, "ugráltak körülötte és ütötték-rúgták", de Cozma "állta az ütéseket" és próbált védekezni.

A sportoló azonban hirtelen a szívéhez kapott, lelépett az útpadkáról, majd "rémült, megdöbbent arckifejezéssel és tehetetlenül eldőlt, mint egy zsák" - mondta a tanú, aki szerint két kopasz férfi még a magatehetetlen ember fejébe, nyakába és hátába is többször belerúgott. Az NN8-as szerint "más kézilabdások is verekedtek a cigányokkal", de az utóbbiak jóval többen voltak. Szerinte az utcán legalább 20-25 ember tartózkodott. A tanú a nyomozás során neki mutatott fényképek alapján R. Sándort (a "véres fejűt") és  Sz. Iván harmadrendű vádlottat ismerte a verekedők közül.

Az NN9-es tanú a Patrióta lokál utcájának sarkától, mintegy 5-6 méternyi távolságból látta a verekedést, és vallomása szerint "a nagy darab cigány férfi a verekedő boly közepében volt". A tanú szerint legalább 15-20 ember verekedett és "mindenki mindenkit ütött", és körülbelül tízen nézték a történteket a fal mellől. Látta azt is, hogy egy ember futva menekül, és legalább 15-en kergetik, az egyik üldöző kezében botot is látott (több vallomás utalt arra, hogy Uros Vilovski szerb kézilabdázót kergették meg a verekedéskor). A bíróság csütörtökön újabb védett tanúk meghallgatásával folytatja a tárgyalást.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait - a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet - életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény ügyében hét ember ellen emeltek vádat. A Cozma-gyilkosságról szóló összes cikkünket erre a linkre kattintva olvashatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK