Újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatja meg Hagyó Miklóst az ügyészség

Vágólapra másolva!
Február közepéig biztosan előzetes letartóztatásban marad Hagyó Miklós, miután a bíróság újabb három hónappal hosszabbította meg az előzetes letartóztatását. A bíróság szerint nem kizárt, hogy újabb bűncselekményekkel gyanúsítják meg a volt főpolgármester-helyettest, akit erős egyéniségnek tartanak, és nem akarják, hogy befolyásolja a tanúkat.
Vágólapra másolva!

Február 17-ig meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hagyó Miklós előzetes letartóztatását - közölte szerdán a Fővárosi Bíróság sajtóosztálya. A volt főpolgármester-helyettest bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

A közlemény szerint a Központi Nyomozó Főügyészség kiterjedt vizsgálatot folytat az ügyben, és a nyomozás eredményeként Hagyót újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatják meg, bővülhet az eddigi gyanúsításban szereplő tényállás, és súlyosbodhat a terhére rótt cselekmények minősége is. A bíróság indoklása szerint fennáll a veszély, hogy szabadlábra helyezése esetén Hagyó megpróbálná kivonni magát a büntetőeljárás alól.

A bíróság attól is tart, hogy Hagyó bizonyítékokat semmisítene meg, vagy összebeszélne a tanúkkal, az ügyek érintettjeivel. Az indoklásban arra hivatkoznak, hogy a vallomások szerint Hagyó erős egyéniség, akinek "a vele közvetlen kapcsolatban álló vezetők maradéktalanul végrehajtották az utasításait". A PKKB döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az még nem jogerős.

A volt főpolgármester-helyettest bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Május 14-én vették őrizetbe, miután megszűnt a mentelmi joga, majd három nappal később letartóztatták, így már több mint fél éve börtönben ül. Hagyó Miklósról szóló összes cikkünket megtalálja ezen a linken, a BKV-ügyről pedig itt olvashat.