Heti Válasz: Paul Lendvai az állampárti Külügynek jelentett

Vágólapra másolva!
A Heti Válasz szerint Paul Lendvai, Ausztriában élő publicista 1985-ben a magyar Külügyministérium "önkéntes informátora" volt, a lap akkor keletkezett iratokat idézve állítja ezt. Lendvai közleményben reagált a cikkre, amely szerinte szándékosan félrevezető, és sérti újságírói hírnevét és emberi méltóságát.
Vágólapra másolva!

Önkéntes informátorként jelentett 1985-ben Paul Lendvai, ma Ausztriában élő publicista a Külügyminisztériumnak egy tervezett ellenzéki rendezvényről - állítja a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában. A lap ezt a Magyar Országos Levéltárban hozzáférhető külügyminisztériumi dokumentumokra hivatkozva írja a német nyelvű sajtó egyik legtöbbet idézett Kelet-Európa-szakértőjéről. Lendvai 1985-ben, amikor a Heti Válasz szerint segített a Külügyminisztériumnak, az osztrák tévé, az ORF kelet-európai főszerkesztőségének vezetője volt.

A négyoldalas cikkre válaszul Paul Lendvai közleményt adott ki. Ebben azt írja, megdöbbenve olvasta a cikket, amely "emberi méltóságában és újságírói hírnevében" sérti. "Szememre vetik, hogy 1985-ben beszámoltam a budapesti "ellenzéki csúcsról" magyar diplomatáknak. Természetes és szokásos újságírói gyakorlat volt és ma is az a diplomatákkal és hivatalos személyekkel tartott kapcsolat kötetlen beszélgetések formájában. Ilyenkor a dolog természeténél fogva a felek információkat is cserélnek, anélkül, hogy egymást informátornak tekintenék" - áll a közleményben. Lendvai szerint a Heti Válasz által idézett dokumentum, amelyet egy diplomata írt egy Lendvaival való találkozó után, nem az ő akkori szavait adja vissza. "Kapcsolatot természetesen tartottam a hivatalos személyekkel és intézményekkel, de semmi olyat nem tettem, ami ne lett volna tisztességes vagy beleütközött volna az újságírói etikába" - írta a publicista.