Vágólapra másolva!
Hatszázmillió forintos közbeszerzési eljárást indít a kormány, a pénzből a lakosságot fogják tájékoztatni. Az Európai Uniós elnökség megismertetésére és népszerűsítésére további 450 millió forintot költenek.
Vágólapra másolva!

Hatszázmillió forintos közbeszerzési eljárás elindítására adott engedélyt a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent határozat szerint. A pénzt médiastratégia alkotási, médiatervezési és vásárlási, reklámügynökségi és online kommunikációs szolgáltatási feladatok elvégzése lehet majd fordítani, és várhatóan a kormányzati kommunikációt segíti majd, mert a pénzt a lakossági tájékoztatásra előirányzott keretből fogják fizetni.

Közbeszerzést írnak ki a 2011 első felében esedékes Európai Uniós soros elnökség lakossági kommunikációjára is, erre, a szintén a szerdai Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 450 millió forintot fognak fordítani. Ezt a pénzt a Külügyminisztérium keretéből fizetik majd. Mindkét összeget a 2011-es költségvetés elfogadása után biztosítja a kormány.