Autóbusz rohant egy zöldségesbe Pomázon

Vágólapra másolva!
Volán-busz rohant bele egy pomázi zöldséges boltba. A rendőrségnek a sofőr azt mondta, hogy a buszon nem voltak utasok, több fiatal azonban azt állítja, hogy a vezető felvette őket, és könnyebben meg is sérültek a balesetben. Az épület és a busz súlyosan megrongálódott.
Vágólapra másolva!

Autóbusz rohant egy épületbe szombaton késő este Pomázon, a Kossuth Lajos utcában. A rendőrség szerint a Volán-buszon nem voltak utasok, csak a sofőr, aki sértetlenül megúszta a balesetet. A zöldséges üzletként müködő épületben jelentős károk keletkeztek, és az autóbusz is súlyosan megrongálódott - mondta el Benke Donát, a szentendrei tűzoltók szóvivője.

A TV2 Tények című műsorában viszont több fiatal azt állította, hogy a buszon utaztak, és könnyebben meg is sérültek a becsapódásban. A garázsba tartó buszon tilos utast szállítani, azonban a fiatalok szerint öten voltak rajta, mert felvette őket a sofőr. Szerintük a busz vezetője keresett valamit vezetés közben, ezért rohanhattak bele a zöldségesbe, ráadásul a megengedettnél gyorsabban is mentek. Utána úgy megijedtünk, hogy elfutottunk - mondta az egyik fiú.

A baleset okát a rendőrség vizsgálja.

Forrás: MTI/Lakatos Péter