Háromméteres lánggal égett a szivárgó gáz egy üllői ház udvarán

Vágólapra másolva!
Három-négy méteres lánggal kezdett égni egy üllői ház udvarán a szivárgó gáz hétfőn este. A tűzoltók egyelőre nem tudják, mi történt. A balesetben senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Meggyulladt egy gázcsonk, illetve a talajból szivárgó gáz egy üllői ház udvarán, de emberélet nincs veszélyben - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem ügyeletvezetője hétfőn este az MTI-vel. A ház udvarán este fél tíz körül kezdett szivárogni a gáz, ami belobbant, és 3-4 méteres lánggal kezdett égni, de egyelőre nem tudják, hogy miért - mondta Versits Gábor. A veszélyeztetett házat 15 monori, illetve üllői tűzoltó két sugárral hűtötte, és védte, így a lakóknak nem esett bajuk.

Senkit sem kellett kitelepíteni, a környéken nincs veszélyhelyzet, ám minden eshetőségre felkészülve készenlétben áll egy mentőautó - közölte éjfélkor az MTI. A helyszínre érkeztek a gázművek szakemberei is, hogy kizárják a bemenő vezetéket, illetve elszorítsák a kritikus szakaszt. A katasztrófavédelem ügyeletese szerint a gázszivárgás körülményeinek tisztázására vizsgálat indult.