Orbántól kérnek új gátat az árvízsújtott Felsőzsolca lakói

Vágólapra másolva!
A kormányfő segítségét kérik a nyár elején szinte teljesen elöntött Felsőzsolca lakói, hogy mielőbb megépülhessen a települést védő gát. A nyílt levelet a város lakóinak fele aláírta.
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca lakói. A több mint hétezer lakosú település lakói közül csaknem 3300-an írták alá a kezdeményezést, amelyben azt kérik a kormányfőtől: hasson oda, hogy mihamarabb megépüljön a települést védő gát.

Macsugya János, a Miskolci Egyetem oktatója, az aláírás szervezője szerdán a város határában, az árvíz miatt összedőlt híd közelében tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a település csaknem egészét elöntötte az ár, volt ahol két hétig állt a víz. Szerinte ugyan a legtöbb károsult már új otthonban várja a karácsonyt, de megnyugvást csak az jelenhet, ha a várost az estleges újabb áradás ellen gát védi meg.