Két hét csúszással létrejött Fellegi Tamás fejlesztési miniszter moszkvai látogatása. Az orosz-magyar tárgyalásokon megegyezés születet arról, hogy lezárják a félresikerült Malév-privatizációt, de arról még egyeztetnek, hogy kinek és mennyit kell fizetnie. Az oroszok a találkozón kifejezték rosszallásukat amiatt, hogy a Gazprom egyik magyarországi érdekeltségének is kell különadót fizetnie.

Oroszországban Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel és Igor Szecsin energetikáért felelős miniszterelnök-helyettessel tárgyalt szerdán Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter - közölte csütörtökön a minisztérium. Felleginek eredetileg két héttel korábban kellett volna Moszkvába utaznia, de az orosz fél kérésére a találkozót elhalasztották.

A közlemény szerint a felek "áttekintették a két ország közötti nyitott kérdéseket, különös tekintettel az energetikai és közlekedési együttműködésre". A közlemény szerint az oroszok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az energiaipari cégekre Magyarországon kivetett válságadó érinti a Gazprom orosz gázipari monopólium érdekeltségébe tartozó Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt.-t is.

A Panrusgáz részben a Gazprom, részben a német E.ON érdekeltségében van, és közvetítő kereskedőként fontos szerepet játszik Magyarország gázellátásában. A cég tavalyi forgalma meghaladta az 506 milliárd forintot, amely után jelentős, több mint ötmilliárd forint különadót kellene fizetnie, ami többszöröse a cég nyereségének (ez a cég honlapja szerint tavaly 1,2 milliárd forint volt).

A tárca közleménye szerint a tárgyalásokon magyar és az orosz fél megállapodott abban, hogy "lezárják a Malévot érintő eddigi együttműködést". Korábban egy kormányzati forrás az [origo]-nak azt mondta: a Panrusgáz mellett a Malév lehet a legkényesebb kérdés az orosz-magyar kapcsolatokban. A légitársaságot korábban orosz befektetőknek adta el az előző kormány, de az oroszok nem tartották be a szerződés több pontját, majd nem fizettek, amikor az állam le akarta hívni az orosz bankgaranciát. A közlemény szerint a felek "szakértői tárgyalások során rögzítik a pénzügyi elszámolás módját".

A tárgyalásokon a minisztériumi közlemény szerint szóba került az atomenergiai együttműködés (az Atomsztrojekszport nevű orosz cég már korábban jelezte, hogy részt venne az új paksi blokkok építésében), illetve a Szurgutnyeftegaz olajtársaságnak a Mol Nyrt.-ben levő 21 százalékos részvénycsomagjának sorsa. Utóbbiról Fellegi korábban azt mondta: a kormány nem érdekelt abban, hogy meghatározó külföldi tulajdon legyen olyan stratégiai jelentőségű cégekben, mint a Mol.

Fellegi oroszországi látogatása készítette elő Orbán Viktor magyar és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök november 30-i moszkvai csúcstalálkozóját.