Nem kap pénzt a főváros a Margit hídi munka késése miatt

Vágólapra másolva!
A bíróság szerint nem a Margit híd felújításán dolgozók hibájából késtek a munkálatok, ezért a fővárosi önkormányzat nem hívhatja le a többmilliárdos bankgaranciát - írja az MTI meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Az önkormányzat közölte, a döntés részletes megismerése után döntenek arról, hogy fellebbeznek-e.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának határozata szerint a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 konzorcium nem sértett szerződést, ezért a főváros nem hívhatja le a 2,6 milliárd forintos bankgaranciát - értesült az MTI az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön.

A kollégium a november 24-én kelt határozatában kimondta, a szerződésben a főváros vállalta, hogy legkésőbb az aláírás napján, vagyis 2009. augusztus 10-ig a kivitelezőnek átadja a teljes hatósági engedélyeket a konzorciumnak. Ezt azonban a főváros elmulasztotta, és 97 nap csúszással, 2009. november 10-én adta csak át, ezért csúszott a kivitelezés 84 napot.

Az MTI értesülése szerint emiatt a kollégium megtiltotta a fővárosnak, hogy lehívja a mintegy 2,6 milliárd forintos bankgaranciát. Egyrészt azért, mert a bíróság szerint nem történt szerződésszegés a konzorcium részéről, így jogalapja sincs a fővárosnak az összeg lehívására, másrészt a tranzakció lehetetlenné tenné a kivitelezés folytatását is.

A konzorcium azért fordult a Fővárosi Bírósághoz, hogy az tiltsa meg a kötbér kifizetését, mert annak szerintük nincs jogalapja. A Fővárosi Önkormányzat csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy amint megkapják a hivatalos értesítést, a jogászok tanulmányozni fogják, és ha van rá lehetőség, a főváros fellebbezni fog a döntés ellen.

A Margit hidat tavaly augusztus 21-én zárták le, és az eredeti tervek szerint egy év múlva megnyitották volna a forgalom számára, de ez végül november közepén történt meg. A munkálatok tovább folytatódnak, és a környéken emiatt lehetnek további lezárások.