Kihagyja a parlamenti albizottság előtti meghallgatást Alföldi Róbert

2010.11.30. 10:33

Nem megy el annak a parlamenti albizottságnak az ülésére Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, amely az ő leváltásáról tárgyalna. Az országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága tevékenységét ellenőrző albizottságot Novák Előd jobbikos politikus hívta össze, de Alföldi szerint a testület nem illetékes az ő leváltásának ügyében.

Mégsem megy el Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója a parlament kulturális és sajtóbizottsága tevékenységét ellenőrző albizottság ülésére - írja a Népszava. Az igazgató ezt azzal indokolta, hogy az albizottság nem illetékes tárgyalni az ő leváltásáról.

Az ülést az albizottság elnöke, Novák Előd hívta össze, aki nem először próbált Alföldi leváltásáról tanácskozni. Az Alföldi leváltását sürgető jobbikos lendület akkor indult be, amikor kiderült, hogy a Nemzeti Színház igazgatója az épületet bérbe adta a román nagykövetségnek, amely állófogadással egybekötött előadás keretében ünnepelte volna meg itt, november 30-án Románia nemzeti ünnepét, Erdély Romániához csatolásának 92. évfordulóját. Alföldi később közleményben kért elnézést azoktól, akiknek érzékenységét megsértette ezzel, és visszamondta az eseményt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK