Ujjlenyomata buktatta le a robbantással fenyegetőző férfit

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint a nyáron többször azzal fenyegetőzött, hogy robbanószerkezetet helyezett el debreceni tömegközlekedési járatokon. A rendőrség szerint a férfi azzal bukott le, hogy rajta volt az ujjlenyomata azon a nyilvános telefonon, ahonnan a telefonhívás érkezett.
Vágólapra másolva!

Egy 22 éves férfit azzal gyanúsítanak a rendőrök, hogy nyáron kétszer is felhívta a Debreceni Közlekedési Vállalat diszpécserét azzal, hogy bombát helyezett el a társaság járatain, emiatt órákra leállt a megyeszékhely tömegközlekedése.

Közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettével gyanúsítja a rendőrség a debreceni férfit. Az ügy iratait az ügyészségnek vádemelési javaslattal már megküldték - tudatta közleményben a Független Hírügynökséggel Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A férfi augusztus 7-én és augusztus 12-én a DKV információs telefonját hívta fel azzal, hogy a társaság járatain bombát helyezett el. A fenyegető telefonhívások után minden járatot átvizsgáltak a szakértők, emiatt Debrecen tömegközlekedése órákra leállt. Robbantásra alkalmas eszközt vagy anyagot a járatokon egyik alkalommal sem találtak.

A nyomozás során kiderült: a férfi egy nyilvános fülkéből hívta a diszpécsert, az ujjlenyomatai rajta voltak a telefonkagylón. Miután a férfi büntetett előéletű, az adatai - így ujjlenyomata is - szerepelnek a nyilvántartásban - mondta a Független Hírügynökségnek Jónáné Pocsai Edit szóvivő, Hajdú-Bihar megyei főügyészhelyettes. Hozzátette: a telefonok hangfelvételei is rendelkezésre állnak, illetve szemtanúk is vannak.