Fideszes képviselő húzná ki a médiatörvény egyik méregfogát

2010.12.02. 13:39

Változtatna az új médiatörvény egyik legvitatottabb rendelkezésén két kormánypárti képviselő: mégsem kellene azonnal befizetni a Médiatanács által kiszabott bírságokat. L. Simon László, a sajtóbizottság elnöke szerint azért visszakoztak, hogy ne érhesse őket az a hamis vád, hogy politikai okokból akarnak ellehetetleníteni csatornákat vagy lapokat.

Mégsem lennének azonnal végrehajtandók a Médiatanács által a tévékre, rádiókra, nyomtatott és internetes újságokra kiszabott bírságok egy, az új médiatörvény tervezetéhez benyújtott módosító indítvány szerint. Az eredeti előterjesztés úgy rendelkezett, hogy a csak fideszes delegáltakból álló, kilenc évre megválasztott Médiatanács határozatai ellen bírósághoz lehet ugyan fordulni, de a bírság megfizetését ez nem függesztette volna fel. Ez azt jelentette volna, hogy a megbírságolt tévék, rádiók és lapok csak utólag kapták volna vissza a pénzüket, ha a bíróság mégis nekik ad igazat.

A törvényjavaslathoz L. Simon László, a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnöke és Pálffy István KDNP-s képviselő (korábban tévés műsorvezető) nyújtott be módosító indítványt, amely törölné ezt a rendelkezést. A képviselők javaslata szerint a bíróság saját hatáskörében dönthetne arról, hogy a per idejére felfüggeszti-e a bírság vagy más szankciók (például a képernyő ideiglenes elsötétítése) végrehajtását. Ez összhangban van a polgári perrendtartás általános szabályaival, amely más hatósági ügyekben is a bíróságra bízza a döntést.

A média újraszabályozásának utolsó állomását jelentő médiatörvényt a múlt hétfőn nyújtottak be a parlamentnek fideszes képviselők. A javaslat egyebek mellett korlátozná a közszolgálati médiacégek (MTV, Duna TV, Magyar Rádió és MTI) anyagi és szakmai önállóságát. A jogszabály széles jogosítványokkal ruházná fel a Médiatanácsot, amely többek közt jelentős bírságokat is kiszabhatna a jogsértő csatornákra, illetve - szemben a korábbi szabályozással - a nyomtatott és internetes lapokra is (erről részletesen itt olvashat).

L. Simon László szerda este tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: azért kezdeményezték, hogy mégis kérni lehessen a bíróságtól a határozatok végrehajtásának a felfüggesztését, hogy ne vádolhassák meg őket azzal az "alapvetően rosszindulatú feltételezéssel", amely szerint a kizárólag kormánypárti támogatottakból felállt Médiatanács csak azért igyekszik majd megbírságolni bizonyos lapokat, hogy a bírságot rögtön beszedve ellehetetlenítse a kiadók munkáját.

KAPCSOLÓDÓ CIKK