Indexelés elmulasztása miatt jelentik fel a budapesti főrendőrt

Vágólapra másolva!
Egy körfogalomból való kihajtáskor elmulasztotta az indexelést Tóth Tamás budapesti rendőr-főkapitány, akit emiatt feljelentettek. Nem volt szabályos az autójának szélvédőjére húzott fólia sem.
Vágólapra másolva!

A KRESZ kisebb fokú megsértése miatt tett feljelentést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti járőre Tóth Tamás dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány ellen - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken. Az ORFK tájékoztatása szerint a főkapitány irányjelző használata nélkül hajtott ki egy körforgalomból, ezt a szolgálatot teljesítő helyi járőr észlelte. A szokásos rendőri intézkedés keretében a gépjármű vezetőjét igazoltatták, Tóth Tamás pedig elismerte a szabálysértés tényét.

A feljelentésben szerepel az is, hogy a gépjármű szélvédője nem felel meg a KRESZ előírásainak, a rajta lévő fólia nem szabályos. A KRESZ betartása minden állampolgárnak kötelező, így a főkapitánynak is, ezért természetesen vállalja a szabálysértés következményeit - közölte a rendőrség, és hozzátették: "ha egy rendőr megszegi a közúti közlekedés szabályait, az nem jelenthet kivételt, sőt az elvárás egy rendőrrel szemben sokkal nagyobb akkor is, ha a rendőr a szabálytalanságot szabadidejében követte el".

Az országos rendőrfőkapitány a feljelentés kézhez vétele után hozza meg a döntését az ügyben.