Vágólapra másolva!
Az idei év legnagyobb belvízi elöntése alakult ki Békés megyében az utóbbi napokban hullott csapadék miatt. A belvíz több megyében is problémákat okoz, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén is folyamatosan szivattyúzni kell a vizet, mert megteltek a csapadékvíz-elvezető csatornák. A Tiszán levonuló árhullám miatt több helyen is készültséget rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Békés megyében egy nap alatt 15.270 hektárral nőtt meg a belvízzel elöntött területek nagysága. Ezzel a a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szerint az idei legnagyobb elöntés alakult ki. Kondoroson a polgármester szerint már az összes vízelvezető csatorna megtelt, sőt a mezőgazdasági területek 40 százalékát is víz borítja. A polgármester szerint a térségben nincs megoldva a belvízelvezetés, mert a Maros folyó egykori medrei egyfajta vízgyűjtőként is funkcionálnak, de szerinte a meglévő csatornák nem képesek elvezetni a térségből az ezekben összegyűlt vizet.

50 ezer hektárt borít be a belvíz az Alsó-Tisza vidékén is, holott két nappal ezelőtt még csak 25 ezer hektárnyi terület állt víz alatt. A belvízmentesítésben jelenleg 32 szivattyútelep működik, elsőfokú helyi vízkár-elhárítási fokozat van érvényben Apátfalva, Bordány, Felgyő, Kiszombor, Makó, Mindszent, Pitvaros és Szatymaz településeken, másodfok Balástya, Baks, Csongrád, Derekegyház, Domaszék, Gátér, Harkakötöny, Kistelek, Kunszentmárton, Mórahalom, Orosháza, Ópusztaszer, Pálmonostora, Pusztaszer, Szegvár, Székkutas, Tömörkény, Üllés és Zákányszék településeken, harmadfokú pedig Csanádpalotán és Csanyteleken.

A Csongrád-Bokrosi úton a 23-as kilométernél vízátfolyás van, emiatt a tűzoltók szivattyúznak. A forgalmat a rendőrök csak váltakozva, lassan engedik át. Csanyteleken, a Tömörkényi úton szintén vízátfolyás nehezíti a közlekedést. "Árhullám indult el a Felső-Tiszán az elmúlt két napban a Tisza vízgyűjtőin lehullott jelentős, néhol 30 millimétert meghaladó csapadék hatására" - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) védelemvezetője pénteken.

Lovas Attila igazgató tájékoztatása szerint emiatt 152 kilométer hosszon elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Zagyva jobb partján, Jászberény és Újszász között, a bal partján, Jászberény és Szászberek között, valamint a Hortobágy-Berettyó jobb partján, Karcag és Túrkeve között. A Hortobágy-Berettyón tapasztalható gyors vízszintemelkedés miatt a folyó felső szakaszán várhatóan pénteken 18 órától másodfokúra növelik a készültséget.

A Közép-Tisza vidékén a vízzel borított területek nagysága meghaladja a 31 ezer hektárt. A belvízvédelmi helyzet segítségkérést indokolt, ezért pénteken 21 gépész érkezett a győri központú Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól a Kötikövizighez, és azonnal bekapcsolódtak a belvíz elleni védekezésbe.

Másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben Csengerújfalu, Ura, Kállósemjén, Dombrád és Hodász területén, elsőfokú pedig Tyukodon és Porcsalmán. Ököritófülpösön még nem rendelt el készenlétet az önkormányzat, de az alacsonyabban fekvő településrészeken már szivattyúznak. A vízügyi igazgatóság Felső-Szabolcs mindhárom belvízvédelmi szakaszán másodfokú készültséget rendelt el, Tiszabercel, Beszterec és Rétközberencs térségében is szivattyúzzák át a vizet az elöntött határrészekről a folyókba, csatornákba és tározókba. A Szamos-Kraszna-közben ugyancsak másodfokú a készenlét. A Berettyó felső szakaszán is védelmi készültséget rendelt el pénteken.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is problémákat okoz a belvíz. Karcagon be kellett üzemelni a szivattyúkat, mert a város több pontján összegyűlt az esővíz és az olvadt hó. Jászárokszálláson is szivattyúznak, hogy a település alacsonyabban fekvő utcáit megvédjék, mert megteltek a csapadékvíz-elvezető csatornák. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint az elmúlt 24 órában 328 esetben érkezett riasztás a belvíz miatt.