Hatan haltak meg egy nap alatt a havas utakon

2010.12.04. 8:48

Huszonnégy óra alatt hat halálos áldozata volt a havas, latyakos utakon történt baleseteknek - közölte az ORFK. Győr-Moson-Sopron megyében szombat éjjel és reggel több autó árokba csúszott. A hétvégén lefagyhatnak az utak, ezért téli gumi nélkül senki ne induljon el otthonról - figyelmezteti a rendőrség a hétvégi autósokat.

Hatan haltak meg az utakon négy közlekedési balesetben az elmúlt huszonnégy órában az ORFK szombat reggeli összesítése szerint. Az összesen 173 közúti balesetből 13 súlyos, 32 pedig könnyű sérüléssel járt. Emellett 124 olyan baleset is történt, amelyben nem halt meg senki, de anyagi kár keletkezett.

A rendőrség arra figyelmezteti az autósokat, hogy fokozottan figyeljenek a lefagyott utakon. A rendőrség közleménye szerint az autósok csak téli gumival induljanak el, ellenőrizzék a fényszórókat, a fűtő berendezéseket a kocsiban, a fékeket. Az autóban legyen megfelelő elakadásjelző háromszög, láthatósági mellény, a szélvédő mosó fagyálló folyadékkal legyen feltöltve és legyen a kocsiban elegendő üzemanyag.

Az autópályákon folyamatosan végzik a síkosság-mentesítést. A Ferihegyi reptérre tartóknak azt javasolják, hogy az időjárás miatt tájékozódjanak az esetleges járatkésésekről, járattörlésekről. Az ORFK közleménye szerint a közúti határátkelők közül elsősorban Záhonynál várható nagyobb torlódás, itt mindkét irányban 1-2-3 órás várakozási idő is lehet.

Szombaton reggel már több baleset történt. A Magyar Közút Kht. honlapja szerint szombaton reggel 7 óra után nem sokkal két autó összeütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 82-es kilométerkőnél. A baleset miatt a belső sávot lezárták, torlódás alakult ki. Győr-Moson-Sopron megyében árokba csúszott autókhoz riasztották a tűzoltókat szombat éjjel és kora reggel. Kapuvárnál felborult egy kocsi, és két jármű ütközött a 83-as úton Ménfőcsanaknál is. A kocsiban ülők könnyebb sérülést szenvedtek. A katasztrófavédelem szerint mindkét baleset azért történhetett, mert a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett.

Az Útinform tájékoztatása szerint szombaton reggel nem esik csapadék, de nagyon hideg van, emiatt Nyugat-Magyarországon többfelé lefagytak az utak. Számos út havas, hókásás, jégbordás, vagy deres. Az autópályák jelenleg tiszták, kivéve az M1-es Győr utáni szakaszát, és az M5-ös egyes Zala megyei szakszait, ahol helyenként havas az aszfalt. Pápa és Szombathely környékén a köd miatt 100 méter alá csökkent a látótávolság.

Pénteken a Dunántúl északi és középső részén és Pest megyében változó intenzitással havazott, keleten és délen eső esett. A legtöbb problémát Zala megyében okozta az időjárás: árokba csúszott két busz, és a megyében szinte valammenyi buszjárat késett. Több utat is lezártak keresztbefordult autók miatt, volt, ahol a kamionok képtelenek voltak felmenni az emelkedőn. Győr-Moson-Sopron megyében is volt olyan hely, amely megközelítethetetlen volt a buszok számára. Erről itt olvashat bővebben.

A hétvégén hajnalonként akár mínusz tíz foknál is hidegebb lehet, bár az idő szárazabb lesz. napközben is sokfelé fagypont alatt marad a hőmérséklet. Folyamatosan frissülő időjárási információkat itt talál.

KAPCSOLÓDÓ CIKK