Vágólapra másolva!
Szennyvíz öntötte el Szikszó egyik részét az utóbbi napok esőzései után, a lakosok az önkormányzattól kérnek segítséget.
Vágólapra másolva!

Véres, zsíros, üledékes, nagyon büdös, undort, hányingert keltő víz az utcán folyt végig, és belefolyt a Vadász-patakba - közöltéák szombaton szikszói lakosok, akik szerint amióta a szennyvízhálózat megépült, nagy esőzések alkalmával mindig ugyanezt élik át. Szombaton délelőtt is látszottak a szennyvíz nyomai az utcában. A helyiek az önkormányzat segítségét kérték, mondván, a szolgáltató önkormányzati cég.

"Döbbenten állunk itt, mert az emberek minden alkalommal megkeresnek bennünket, mi kijövünk, a szolgáltató pénteken sem tette meg azt, hogy egyetlen munkatársát kiküldte volna, és tájékoztatta volna az embereket, hogyan tudja elhárítani a problémát" - mondta el a Független Hírügynökségnek Füzesséri József, Szikszó polgármestere, aki azt mondta, kezdeményezni fogja, hogy a testület bontsa fel a szolgáltatóval a szerződést.

A lakók szerint a szennyezett víz a közelben működő állatifehérje-feldolgozóból érkezik. Azt, hogy mi lehet az összetétele, egyelőre nem tudni. A lakók kérésére a környezetvédelmi felügyelőség pénteken mintát vett a vízből. A vizsgálati eredményre azonban napokat kell várni. Az üzem tulajdonosait, valamint a vízszolgáltató vezetőjét szombaton nem sikerült elérni.