Biztonsági őrökből és diákokból faragna tartalékos katonákat a kormány

katonák, katonaság, honvédség
Vágólapra másolva!
Megújítaná a tartalékos katonaság rendszerét a kormány, amely azt szeretné, hogy négy év múlva már 6-8 ezer kiképzett katonát lehessen riasztani szükség esetén. A létszám negyedét a tartalékossá minősülő biztonsági őrök adnák, a többieket főleg egyetemisták és leszerelt katonák közül toboroznák.
Vágólapra másolva!

"Az árvizek idején mindössze 18 tartalékos katona elvi mozgósítási lehetősége állt fenn" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter múlt héten a parlamentben, amikor megkezdődött a honvédelmi törvény módosításának vitája. A módosító csomag egyik legfontosabb célja, hogy új alapokra helyezze a Magyar Honvédség tartalékos rendszerét, és 2014 végére 6-8 ezer kiképzett tartalékos katonát lehessen mozgósítani.

A tartalékos rendszer átalakítása régóta napirenden van, főleg azért, mert a sorkötelezettség 2004-es eltörlése óta a honvédségnek gyakorlatilag ugyanakkora a békebeli és a mozgósítható létszáma, nem nagyon van kit behívni, ha a szükség megkívánja. Simicskó István KDNP-s képviselő (jelenleg a Honvédelmi Minisztérium államtitkára) kezdeményezésére 2008-ban elfogadtak ugyan egy országgyűlési határozatot, de abban lényegében csak arról döntöttek, hogy létrehoznak egy bizottságot a rendszer áttekintésére.

A most a parlament előtt lévő törvényjavaslat szerint a honvédség tartalékát négy különböző forrás jelentené: békeidőben a védelmi tartalékosok és a műveleti tartalékosok, rendkívüli helyzetben - miután az országgyűlés visszaállítja a hadkötelezettséget - pedig a kiképzett tartalékosok (a leszerelt, de még szolgáltra alkalmas korban lévő férfiak) és "potenciális hadkötelezettek", vagyis minden, a 18 és 40 év közötti, szolgálatra alkalmas férfi.

Egyenruhás biztonsági őrök

Az önkéntes védelmi tartalékosok őriznék a laktanyákat és más katonai épületeket. Ezek az emberek lényegében biztonsági őrök, de a munkáltatójuk a jövőben egységesen a HM egyik cége lenne, katonai egyenruhát viselnének, katonai esküt tennének, és szükség esetén külön díjazás fejében be lehetne vetni őket más feladatokra is. Ezt a szolgálatot a mindenkori nyugdíjkorhatárig - jelenleg 62 év - lehetne teljesíteni.

"Ésszerű és logikus lenne, hogy ne civilek őrizzék a katonákat" - mondta az [origo]-nak Simicskó István, aki példaként azt említette, hogy még a NATO-erők kötelékébe felajánlott tatai dandár kapujában is civil biztonsági őrök állnak, ami nagyon furcsán hat az ide látogató külföldiek, de a magyarok számára is. Az államtitkár szerint "ez a társadalmi igény" találkozott a tartalékos rendszer átalakításának tervével, így az első lépésben még idén mintegy kétezer védelmi tartalékos állhat szolgáltba.

Ezeket az embereket nem csak átöltöztetik - mondta Simicskó -, de lövész alapkiképzést is kapnak. Hétköznapokon továbbra is a honvédelmi objektumokat őriznék, katasztrófahelyzetben pedig biztosítási feladatokra - például útlezárásra, lezárt területek őrzésére - lehetne őket bevetni. Ennek az átállásnak a költsége Simicskó szerint mindössze 75 millió forint, hiszen egyenruha, bakancs és fegyver is van raktáron, csak az alapkiképzésre kell költeni.

"A honvédség nem lenne zárt kaszt"

Önkéntes műveleti tartalékosnak hívnák azokat, akik a civil élet mellett vállalnák, hogy rendszeresen bevonulnak kiképzésre (ez a jelenleg hatályos törvény szerint első alkalommal 25, a későbbiekben évente 15 napot jelent), illetve bármikor készen állnak arra, hogy szükség esetén szolgálatot teljesítsenek. Szolgálat idején a tartalékos a jelenlegi törvény szerint a többi katonával azonos illetményre jogosult, ezen felül pedig rendelkezésre állási díj is jár neki, ami évente 1-3 havi illetmény összege, attól függően, hogy milyen régen szolgál.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Katonák pihennek Devecseren a vörösiszap-katasztrófa elhárítása közben

Simicskó István szerint 4-5 ezer emberre számítanak, mindenekelőtt egyetemistákra és főiskolásokra, illetve leszerelt hivatásos vagy szerződéses katonakára. Az államtitkár úgy számol, hogy körülbelül 13 ezer egykori katona van az országban, akiktől leszerelésükkor senki nem kérdezte meg, hogy díjazás fejében vállalnának-e tartalékos szolgálatot. Ez a tartalékos rendszer a tervek szerint 2012. január 1-től állna fel, és 2014 végére töltenék fel a teljes tervezett létszámot. Simicskó szerint egyelőre nehéz megbecsülni, hogy mennyibe kerülnének a tartalékosok, sok függ attól, hogy hányan jelentkeznek és milyen juttatásokat kapnának.

"Ez nem csak egy új katonai képesség lenne" - mondta a tartalékosokról Simicskó, aki szerint a honvédség és a társadalom kapcsolatát is erősítené, ha civilek időnként részt vennének katonai feladatok ellátásában. "Így a honvédség nem zárt kaszt lenne, akik bent ülnek a laktanyában" - mondta az államtitkár, aki szerint a tartalékosok szolgálatuk alatt közvetlen tapasztalatokat szereznének a honvédségről, amelyeket aztán magukkal vinnének a civil életükbe is.

Megtérítik a kárt

Ahhoz, hogy 2012 januárjától el lehessen kezdeni a tartalékos katonák toborzását, ki kell alakítani egy érdekeltségi rendszert, ami biztosítja, hogy se a tartalékost, se a munkaadóját ne érje kár. "A legfontosabb a munkavállaló védelme, de meg kell érteni a munkaadó szempontjait is" - mondta Simicskó. A jelenlegi törvénymódosítás nem részletezi a kompenzációt, a rendszer a kidolgozása egy bizottság feladata lesz. Az államtitkár egyelőre csak annyit mondott: neki a brit példa lebeg a szeme előtt.

Az Egyesült Királyságban nagy hagyománya van a tartalékos haderőnek, a Territorial Army jelenleg mintegy 35 ezer fővel működik, de van saját tartalékos ereje a flottának és a légierőnek is. Az utolsó nagy mozgósítás 2003-ban, az iraki háború kezdetén volt, amikor 9500 tartalékost hívtak be. A brit védelmi minisztérium anyagi és jogi biztosítékokat is ad a tartalékosoknak és a munkaadóknak, de marketingkampányt is folytat, hogy meggyőzze a cégvezetőket: nekik is jó, ha alkalmazottaik tartalékosok, hiszen a hadseregben új képességekre tesznek szert.

Bár a törvény erre nem kötelezi, a minisztérium garantálja, hogy legalább 28 nappal előre jelzi, ha valakit be akarnak hívni szolgálatra, a cégeknek pedig lehetőségük van ez ellen panaszt tenni, ha egy munkás épp pótolhatatlan. A tartalékos szolgálat idejére a munkaadónak semmilyen fizetést vagy juttatást nem kell fizetnie az alkalmazottnak, sőt, anyagi kompenzációra is jogosult, ha kára származna a kiesésből. A tartalékos katonáknak viszont azt garantálják, hogy civil fizetésükkel azonos bért kapnak. Emellett jár nekik egészség- és nyugdíjbiztosítás, gyermekeiknek iskoláztatási támogatás, és a kieső céges autót is kompenzálják, ha a családnak nincs másik járműve.