150 ezer forintos segély az iszapkárosult családoknak

Vágólapra másolva!
A kármentő alapból kapnak egyszeri 150 ezer forintos támogatást a devecseri és kolontári családok, a kárt szenvedett vállalkozásoknak 200 ezer forintot utalnak át.
Vágólapra másolva!

Az iszapömlés miatt kárt szenvedett devecseri és kolontári családok 150 ezer forintos egyszeri segélyt kapnak a kármentő alapból - mondta Lasztovicza Jenő, a kármentő bizottság elnöke. Azok, akik a katasztrófában súlyosan megsérültek, és ezt orvosi papírokkal is bizonyítják, további 100 ezer forintot kapnak a gyógykezelésükre. Somlóvásárhelyen két család 150-150 ezer forintos segélyt, 45 család pedig 50 ezer forintos egyszeri támogatást kap.

Nemcsak a családok, de a családi vállalkozásoknak is utalnak pénzt. 200 ezer forintra számíthatnak azok a cégek, amelyek a vörösiszap-katasztrófa miatt októberben és novemberben legalább 30 százalékos bevételkiesést könyveltek el.

A kármentő alapban december 2-áig egymilliárd 544 millió 324 ezer 627 forint gyűlt össze.