Két nap alatt három ember fagyott meg Szabolcs megyében

Vágólapra másolva!
Egyetlen hétvégén három ember halt meg kihűlés következtében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Két embert külterületen találtak holtan, egy idős férfit a saját udvaráról vittek kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni.
Vágólapra másolva!

Hárman vesztették életüket kihűlés következtében az elmúlt hétvégén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Szombaton a fehérgyarmati kórházban vesztette életét egy 60 éves férfi, akit erősen kihűlt állapotban saját cégénydányádi udvaráról vittek be aznap reggel.

Vasárnap délelőtt Újfehértó külterületén, egy mezőgazdasági területen találtak egy középkorú férfi holtestére. Az elhunytnál nem voltak iratok, a vizsgálat a személyazonosság tisztázására is kiterjed. Ugyancsak vasárnap Nyíregyháza határában, Kistelekiszőlőn szintén a szabadban találtak rá egy 50 éves, korábban egy közeli bódéban lakó férfi holttestére.

A rendőrség kéri, hogy a hidegben magatehetetlennek - akár ittasnak- tűnő embert ne hagyjanak sorsára! Ha lehet, menjenek oda hozzá, szükség esetén pedig hívják a rendőrség vagy a mentők telefonszámát! Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben hívhatják a hajléktalan embereket segítő Észak-alföldi Regionális Diszpécserszolgálat Periféria Egyesületének telefonszámát is (42/504-618).