Matolcsy felszólalásával indul a keddi parlamenti ülés

Vágólapra másolva!
Egész nap ülésezik a parlament kedden, ahol többek között a költségvetést érintő nem önálló módosító indítványokról fognak szavazni, a nap Matolcsy György felszólalásával indul.
Vágólapra másolva!

Kedden reggel nyolctól körülbelül éjfélig ülésezik a parlament. Délelőtt a 2011-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról fognak szavazni, a javaslatok tárgyalása előtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felszólalásával fog kezdődni.

Délután a Bethlen Gábor Alapról és egyes közlekedési törvények módosításáról vitázik a parlament. Ezt követően a Számvevőszéki és költségvetési bizottság költségvetést módosító javaslatairól szavaznak. A határozathozatalok után több törvényjavaslatról is vitáznak, többek között az egyes cégjogi és társasági jogi törvények vagy a társasházakról szó törvény módosításáról.