Két lakáson is keresztül lőtt egy vadász Szombathelyen

Vágólapra másolva!
Véletlenül elsütötte a fegyverét egy vadász a saját lakásában, Szombathelyen. A lövedék a szomszéd fürdőszobájának ajtajában állt meg. A balesetben senki nem sérült meg. A rendőrség eljárást indított az ügyben, a fegyvereket pedig lefoglalták.
Vágólapra másolva!

Lakásában adott le véletlenül lövést sörétes fegyveréből egy vadász Szombathelyen. A férfi elmondása szerint eladáshoz készítette elő a fegyvereit, és eközben sült el az egyik sörétes puska - nyilatkozta Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A lövedék átment a vadász lakásának bejárati ajtaján, a lépcsőházon, majd a szemközti szomszéd lakásának bejárati ajtaján, a sörétek végül a fürdőszoba nyitott ajtajában álltak meg. Az ominózus lakásban egy szombathelyi fiatalember tartózkodott. Ha a fürdő ajtaja nincs nyitva, akkor a lövedékek fejmagasságban találták volna el őt - értesült a Nyugat.hu internetes portál. A balesetben így senki nem sérült meg.

A Kazmar Enikő tájékoztatása szerint a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt büntetőeljárást indított, a fegyvereket pedig lefoglalták.