"Sokféle dolog nem lesz" - képviselők az új nyugdíjszabályokról

lesz-e nyugdíjadó, Selmeczi Gabriella
Vágólapra másolva!
Lesz nyugdíjadó vagy sem, és egyáltalán mit is jelent ez pontosan? Mire fogja költeni a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzt a kormány? Képviselőket kérdeztünk a parlamentben a sok kérdőjel által övezett nyugdíjtörvényről szóló szavazás előtt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn szavaznak a parlamentben a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe visszalépők vagyonáról, amiről heves vita folyt az utóbbi hetekben. Vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök egy videóüzenetben érvelt a változtatás mellett, amelynek célja szerinte a nyugdíjak megvédése és az állam további eladósodásának a megállítása. Orbán kijelentette azt is, hogy nem lesz nyugdíjadó, amivel ugyanakkor ellentmondott a kormány nyugdíjügyi megbízottjának, Selmeczi Gabriellának, aki épp erről beszélt hetekkel ezelőtt. Igaz, az alábbi videóból is kiderül, hogy az sem világos, mit értenek ezen a törvényről szavazó képviselők.

A videóban megszólaló képviselők többsége a kormánypárthoz tartozik, kivétel Steiner Pál és Lamperth Mónika, akik mindketten szocialisták.

A félreértést feltehetően az okozza, hogy míg Orbán Viktor nyugdíjadó néven a magánnyugdíjpénztárból kivett hozamok adójáról beszélt, addig Selmeczi bejelentése arról szólt, hogy a munkáltatói nyugdíjjárulékot fogják nyugdíjadónak hívni. De a nyugdíjszabályok körüli ellentmondásoknak ez csak az egyik eleme volt. Selmeczi ugyanis előbb arról beszélt, hogy adó terheli a hozamokat, míg Orbán később tagadta, hogy ez így lesz.