Több mint kétezren jelentkeztek önkéntes tartalékosnak

Vágólapra másolva!
A honvédelmi államtitkár szerint készen állnak az első önkéntes tartalékosok, hogy januártól átvegyék a kiemelten fontos katonai objektumok őrzését, egyelőre több mint kétezer ember jelentkezett ezekre a feladatokra.
Vágólapra másolva!

Simicskó István honvédelmi államtitkár szerint készen állnak az első önkéntes tartalékosok, hogy januártól átvegyék a kiemelten fontos katonai objektumok őrzését. Simicskó István elmondta, hogy 2049-en jelentkeztek erre a feladatra, ők eddig is főként ilyen őrző-védő munkát végeztek, de civilként. Ezután honvédségi állományba kerülnek.

Az államtitkár hozzátette, hogy ezek az emberek képesek lesznek arra, hogy katasztrófahelyzetekben is megállják a helyüket. Az első önkéntesek háromnapos lövészeti, alaki és elméleti kiképzést kaptak. Azt még nem tudni, hogy ez olcsóbb megoldás-e a jelenleginél. Eddig 8-9 milliárdot költött az objektumok őrzésére a honvédelmi tárca. Simicskó István szerint az a pénz, amit eddig erre a célra fordítottak, nem szabadul fel. Az államtitkár arra számít, hogy a rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb, a társadalom számára is elfogadhatóbb lesz, közben pedig több hasznot hoz a honvédségnek.