Újfehértón 60-80 centiméter magasan áll a víz az utcákban

Vágólapra másolva!
Újfehértón a legkritikusabb a belvízhelyzet, több utcában 60-80 centiméter magasan áll a víz, a belvízi védekezés akár tavaszig is elhúzódhat. A Tisza Dombrádnál tetőzött, most Tiszabercel felé tart az áradás. A Kraszna már apad, a Túron levonult az ár.
Vágólapra másolva!

Újfehértón négy utcában is 60-80 centiméter magasan áll a víz. A városban 150 házat fenyeget a belvíz. A védekezés akár tavaszig is tarthat. Még több mint 300 ezer hektárt borít víz az országban, a terület kétharmada vetés. Láng István, az országos műszaki irányító törzs vezetője a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy az ár- és belvízi védekezés naponta 150 millió forintba kerül, mintegy 2500 ember vesz részt a munkákban.

Nyíregyházán mintegy harminc lakóházat veszélyeztet a magas talajvíz. A pincékben áll a víz, de nem szivattyúznak, mert ha ezt megtennék, még több víz folyna be a sajátos talajszerkezet miatt. A nyírségi megyeszékhelyen további 120 házat veszélyeztet a belvíz. A múlt héten több ingatlan volt veszélyben, de a védekezés és a hideg idő hatására javult a helyzet. A Nógrád megyei Szurdokpüspökiben több mint száz pincét öntött el a belvíz. A faluban folyamatosan szivattyúznak.

A Tiszai árhullám miatt Dombrád és Tokaj között van kiemelt készültség. A vízügyi igazgatóság védelmi osztagát erre a szakaszra vezényelték - mondta Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A folyó Dombrádnál tetőzött 758 centiméterrel, most Tiszabercel felé tart az ár. A védekezésben részt vevők a Lónyay-főcsatorna tiszai, gávavencsellői torkolati szakaszánál erősítik a bordásgát-megtámasztást.

A Tiszán harmadfokú készültség van Szabolcsveresmart és Nagyhalász, valamint Tiszacsermely és Tiszakeszi között, a folyón 313 kilométeren másodfokú, 88 kilométeren első fokú a készenlét. A Krasznán megkezdődött az apadás, a Szamoson a legkisebb mértékű a készenlét, míg a Túr töltéseinél már megszüntethették a készültséget. Apad a Bódva, a Takta, a Sajó és a Bodrog is.