Felgyújtották a betlehemet Zamárdiban

Vágólapra másolva!
Felgyújtották Zamárdi egyik látványosságának számító betlehemet kedden kora délután. Idén már nem építenek újat helyette.
Vágólapra másolva!

Felgyújtották Zamárdiban a balatoni kisváros egyik látványosságának számító betlehemet kedden kora délután. A tűzoltók hiába oltották el igen hamar a lángokat, a bibliai életkép teljesen leégett.

A mintegy 8 négyzetméternyi, ember nagyságú figurákkal elkészített alkotás a fémvázakon kívül főként nádból, szalmából, textilből, vagyis csupa éghető anyagból készült, ezért kaphatott a szélben pillanatok alatt lángra.

A polgármester Csákovics Gyula elmondta, hogy zajlik azoknak az általános iskolásoknak a meghallgatása, akik a gyújtogatás idején hazafelé tartottak az iskolából.

A polgármester szerint a kár mintegy százezer forint, és bár megpróbálnak új betlehemet állítani, de az alkotók szerint erre már csak jövőre van esély.

A zamárdi betlehemet a Nők a Balatonért helyi tagjai készítették a zamárdi Games segítségével még tavaly, másfél hónapos munkával. Idén már ki is világították, így a településnek esténként is színfoltjává vált.