Nyomoznak a gyógyszermérgezést szenvedő diákok ügyében

Vágólapra másolva!
Súlyos testi sértés kísérletének gyanújával indított nyomozást a rendőrség annak az öt nyíregyházi diáknak az ügyében, akik gyógyszermérgezéssel kerültek kórházba. Az utcán találtak nyugtatót, azt vették be energiaitallal.
Vágólapra másolva!

A gyógyszermérgezés miatt kedden az iskolából kórházba került öt fiatal ügyében súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság érkerti őrse - közölte a Szabolcs megyei rendőrség.

Kedden öt, 15 és 19 év közötti nyíregyházi diákot kellett kórházba vinni, mert ismeretlen tablettákat vettek be energiaitallal. A bódító hatású tablettáktól a középiskolában lettek rosszul, oda riasztották a mentőket.

A rendőrség szerint a középiskolások az után lettek rosszul, hogy az utcán talált nyugtatót bevették energiaitallal. Egyikük viszont azt mondta a rendőröknek, hogy nem tudott arról, hogy a gyógyszert valaki belekeverte az italába.

A fiúk állapota nem súlyos, a kórházi megfigyelés után hazaengedték őket. A rendőrségi eljárásnak egyelőre nincs gyanúsítottja - közölte a megyei rendőrség.