A hatalmát koncentráló Orbánról ír az Economist

Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Kemény hangvételű írást közölt a brit Economist az Orbán-kormány politikájáról, amelyet a lap szerint a hatalomközpontosítás jellemez. A hetilap az alkotmánybíróság jogköreinek csorbításától az új médiaszabályozáson át a költségvetési tanács "eltakarításáig" sorolja a független intézmények felszámolásának példáit, és idézi Navracsics Tibor közigazgatási minisztert, aki a lapnak nyilatkozva "kockázatosnak" nevezte a kormány gazdaságpolitikáját.
Vágólapra másolva!

"Hatalomra éhezve" címmel jelentetett meg cikket a Fidesz kormányzásáról a brit Economist. A gazdasági hetilap erősen kritikus hangvételű írása szerint Magyarország jövőre a nemzetközi figyelem központjába kerül az uniós elnökség átvételével, miközben a jobboldali kormánypárt kétharmados áprilisi győzelme óta azon dolgozik, hogy átvegye a hatalmat a független intézmények felett.

A cikk külön kiemeli a "simulékony" Schmitt Pál köztársasági elnökké választását, és a kormány alkotta Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat közintézményekben kötelező kifüggesztését, amely azt állítja, hogy Magyarország csak most nyerte volna el valódi függetlenségét, miközben - teszi hozzá a szerző - "már húsz éve demokrácia van az országban".

Szót ejt az írás a Fidesz delegáltjaiból újonnan felálló médiahatóságról is, amelynek példátlan hatalma lesz a tévék és rádiók mellett az online és a nyomtatott média fölött is, és nagy összegű bírságokat, büntetéseket szabhat ki olyan, a lap szerint tágan megfogalmazott vétségekért, mint az emberi méltóság megsértése. A cikk megemlíti, hogy az új médiaszabályzás elleni tiltakozásul a közelmúltban több lap üres címlappal jelent meg, és nemzetközi szervezetek is bírálták az intézkedéseket.

A szerző kitér az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozására, valamint a bankokra, a kereskedelmi, az energia- és a távközlési szektorra kivetett, befektetőket elijesztő különadókra, a magánnyugdíjpénztárak "lerohanására", a büdzsé felett őrködő Költségvetési Tanács "eltakarítására" és a jegybank felügyeletének tervezett átalakítására is. Az írás szerint magyarországi civil aktivisták és az ellenzék abban bíznak, hogy az uniós elnökséggel járó nemzetközi figyelem és "megfelelni akarás" visszafoghatja a kormányt a továbbiakban.

A cikk idézi Navracsics Tibor közigazgatási minisztert is, aki az ország gazdasági mutatóiról és az emberek élethelyzetéről meglehetősen sötét képet festve úgy fogalmazott, hogy az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása miatt "hihetetlenül nehéz helyzetben van" a jelenlegi kormány. A politikus a foglalkoztatás növelését nevezte a kormány legfontosabb feladatának, és reményét fejezte ki, hogy a 16 százalékos egykulcsos adó, valamint a társasági adó csökkentése beindítja majd a gazdaságot. Azt is elismerte ugyanakkor, hogy a kormány gazdaságpolitikai stratégiája "nagyon kockázatos".

A szerző a cikk végén megjegyzi, hogy nemcsak rossz hírek érkeznek Magyarországról: a Jobbik és a Magyar Gárda támogatottságának csökkenését, a biztató gazdasági előrejelzéseket és a magyar EU-elnökség tervezett romastratégiáját pozitívumként említi a lap.
Az írás kritikus hangvétele mellett a lap a képválasztással is ráerősített a bírálatokra: egy dühös arckifejezésű Orbán Viktor-portrét csatoltak, képaláírásként pedig az szerepelt: "Orban is coming for you", vagyis "Orbán eljön érted".

Az Economist internetes oldalának egyik bloggere közben az év végi értékelések apropóján tréfás képzeletbeli díjakkal jutalmazta a "Baltitól a Fekete-tengerig terjedő" térség, vagyis Kelet-Közép-Európa vezetőit. A magyar kormányfőnek eszerint "Fekete doboz-díj" jutott. A blogger szerint Orbán Viktor "kiszámíthatatlan" viselkedése miatt szolgált rá az "elismerésre". Magyarország az értékelés szerint a közelmúltban visszalépett ugyan a gazdasági katasztrófa széléről, de a kormányfő átgondolatlannak minősített "mutatványai" legalább annyi kellemetlen meglepetéssel szolgálnak, mint az előző kormányé.