Magyar Nemzet: Az MTA elnöke is kritizálja a felsőoktatási törvény koncepcióját

Vágólapra másolva!
Több ponton kifogásolja az új felsőoktatási törvény koncepcióját a Magyar Tudományos Akadémia elnöke - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint Pálinkás József nem ért egyet az osztatlan tanárképzés visszaállításával, és azt mondja, a bolognai rendszeren csak ott szabad változtatni, ahol az egyértelműen károkat okozott.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán után a Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere is kifogásolta az új felsőoktatási törvény koncepcióját - írja a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában megjelent cikk szerint Pálinkás József azt mondta, hogy az új típusú bolognai képzési rendszeren csak ott szabad változtatni, ahol az egyértelműen károkat okozott. Pálinkás szerint nem lehet alapelv a régi rendszer visszaállítása.

Az MTA elnöke a lapnak azt mondta, nem ért egyet azzal, hogy a koncepció a tanárképzésben általánosan visszaállítaná az osztatlan képzési rendszert, szerint ezt semmiképpen sem szabad kizárólagossá tenni. Kifogásolta azt is, hogy a koncepció szerint csak 15 év gyakorlat után lehetne valakiből docens, illetve hogy tudóstanárnak neveznék azokat a középiskolai tanárokat, akik megszerzik a PhD fokozatot.

Pálinkás nem ért egyet azzal sem, hogy a koncepció ötről hat évre növelné a tanárképzés idejét, és ezután még két év gyakorlatot írna elő. Szerinte a tervezet nincs összhangban a pedagógus-életpályamodell tervezetével sem, és a szigorítások elriaszthatják pályától a fiatalokat. Az MTA elnöke a lapnak azt mondta, hogy konkrét javaslatokat is tartalmazó véleményét írásban is megfogalmazza.