A tervezettnél korábban nyitották meg újra Ferihegyet - intenzíven havazik az ország több megyéjében

Havazás, hó,  út, útakadály
Vágólapra másolva!
Korábban egy órával, délután ötig hosszabbították meg a Ferihegyi repülőtér lezárását, végül ennél korábban, 16 óra 20 perckor nyílt meg újra a reptér. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint vasárnap hóátfúvások tehetik lehetetlenné a közlekedést, első sorban a Dunántúlon. Megcsúszott egy kocsi délután Szeged felé, egy ember súlyosan megsérült, az M1-esen rendőrautóba rohant egy személygépkocsi, több kamion pedig keresztbefordult az intenzív havazás miatt. Zala megyében 30-35 centi, Somogyban és Baranyában 15 centi, Nagykanizsa környékén pedig több mint 40 centi hó esett.
Vágólapra másolva!

Újra megnyitották a ferihegyi repülőteret. Korábban azt jelentették be, hogy 17 óráig nem indítanak, és nem is fogadnak gépeket, a levegőben lévő gépeket pedig más repterekre irányítják, végül azonban 16 óra 20 perckor nyílt meg újra a terminál.

Az ügyeletes repülőtér-vezető szombaton fél kettőkor döntött úgy, hogy a rendkívül intenzív havazás miatt bezárják a Ferihegyi repülőteret. "Jelenleg olyan erős a havazás, hogy mire a hóeltakarító járművek végigérnek a 3,7 kilométer hosszú futópályán, addigra a másik végéről elölről lehetne kezdeni a munkát, így a fékhatás nem elég biztonságos a repülőgépek számára" - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek. A hó Európa más részein is komoly gondokat okoz, Angliában és Németországban is több járatot töröltek (ezzel kapcsolatos cikkünket itt olvashatja).

Vasárnap hóátfúvások jönnek

Az [origo] érdeklődésére Petróczi Tímea, a katasztófavédelem szóvivője elmondta, hogy délutánig 115 riasztás érkezett, legtöbb esetben kisebb koccanások, elakadások miatt. A legtöbb bejelentés Somogy, Pest és Veszprém megyékből érkezett. A szóvivő elmondta, hogy halálos kimenetelű balesetről nincs információja.

Petróczi Tímea elmondta, hogy bár a havazás fokozatosan szűnik meg, vasárnapra déli szelet jelzett a meteorológiai szolgálat, ami miatt erőteljes hóátfúvásokra lehet számítani. A szóvivő szerint a Nyugat- és Észak-Dunantúlt érinti leginkább a vasárnapi hóátfúvás-veszély, ami miatt azt javasolja, hogy aki teheti, inkább ne induljon útnak, mert könnyen lehetetlenné válhat a közlekedés.

Balesetek és elterelések

A rendőrség információja szerint megcsúszott egy autó és a baleset következtében súlyosan megsérült egy személy az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán 41. kilométerénél. Az autó megcsúszott, majd árokba borult - közölte a rendőrség honlapján.

Szegeden a Bajai úton egy Suzuki Baja felől haladt a város irányába nyári gumival, amikor megcsúszott és keresztbe fordult. Ekkor érkezett oda egy Rover, ami nekiütközött. A balesetben a Suzuki sofőrje megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A szakaszon félpályán lezárták az utat.

Az intenzív havazás miatt le kellett zárni a 6-os és a 70-es út közös szakaszán 1,5 kilométert az érdi emelkedőnél. A rendőrség tájékoztatása szerint a tehergépkocsik nem tudtak közlekedni, ezért a forgalmat az M6-os autópályára terelik.

Baleset miatt lezárták az M0-snak az M1-es autópálya felé vezető oldalát a 24-es kilométernél, Dunaharaszti térségében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: egy személyautó, amely az M1-es autópálya felé közlekedett, le akart hajtani az M0-sról a dunaharaszti leágazásnál, ám meggondolta magát, visszarántotta a kormányt, és nekiment egy kamionnak. A balesetben egy ember sérült meg, vélhetően a személyautó sofőrje. Az érintett szakaszon, azaz az M0-snak az M1-es felé tartó oldalán, Dunaharaszti térségében teljes pályazár van érvényben.

Változó mennyiségű, 8-15 centiméternyi hó hullott Vas megyében, egyelőre minden út járható. A nap folyamán újabb havazásra számítanak, estig legalább 5-7 centiméternyi hó hullhat. Somogyban és Baranyában is van, ahol 15 centi hó esett, Pécsett 7-8, Zalában pedig 10 centi hullott eddig. Zala megye egyes területein már 30-35 centiméter hó esett, Nagykanizsa környékén már mintegy 40 centiméternyi hó hullott. Most is szinte az egész Dunántúlon havazik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 260 munkagéppel dolgozik a hóeltakarításon, ennek ellenére van, ahol még a főutak is havasak, a mellékutakat pedig mindenhol hó borítja.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A havazás budapesti képeihez kattintson!

Három ember megsérült, amikor belerohant egy személygépkocsi egy rendőrautóba az M1-es autópálya bicskei felhajtójának közelében. A rendőrök éppen egy szalagkorlátnak csúszott kocsihoz érkeztek ki, amikor álló autójukba hátulról belerohant egy harmadik autó, meglökte a rendőrautót, az ütközés ereje pedig átrepítette a szalagkorláton a korábban balesetet szenvedett kocsi férfi és nő utasát. Őket a mentők kórházba szállították. Szintén megsérült a rendőrkocsiba rohanó autó vezetője is, de az ő állapotáról egyelőre a rendőrségnek nincsenek infromációi. A rendőröknek nem esett bajuk, az érintett útszakaszon zavartalanul halad a forgalom.

Több autó is árokba csúszott vagy elakadt

Több kamion is keresztbefordult az M7-es autópályán, jelenleg a 7-es főútra terelik a főváros felé tartókat a Somogy megyei Holládnál. Az M7-esre a 170. kilométernél, Balatonkeresztúrnál lehet visszatérni. A havazás elsősorban az M7-es és az M1-es autópályát érinti, helyenként havas, hókásás a burkolat - közölte az autópálya-kezelő munkatársa az MTI-vel.

Zala megyében az M70-es autóúton, a 6. kilométernél összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi, mindkét irányban torlódás alakult ki. A 74-es főúton Nagykanizsa határában árokba csúszott egy teherautó, az M7-es autópálya zalakomári benzinkútjánál pedig egy kamion ragadt be a hóba. A 76-os főúton, a nagykapornaki emelkedőn a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy ugyancsak elakadt teherautót.

Forrás: MTI
Autó az M7-esen

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint az éjszaka és reggel több árokba csúszott járművet is menteniük kellett. Kőszeg közelében és Körmenden a körforgalomnál kellett kihúzniuk az árokba futott és elakadt járműveket. Rábapatynál egy felborult utánfutót állítottak a kerekeire, Szombathely határában, Gyöngyöshermánnál pedig egy árokba csúszott autón kellett segíteni. Az MTI tudósítójának értesülése szerint Szombathelyen rendkívül síkosak az utak, nehezen halad a forgalom.

Nehézkes a haladás a taxisok szerint Budapesten

"Az ilyenkor szokásosnál több hívást kap a City Taxi" - mondta az [origo]-nak a taxitársaság munkatársa, Varga Zoltán. Hozzátette, hogy mindenhová eljutnak, legfeljebb egy kicsivel tovább tart, mint máskor. Néhány hegyi úton nehéz az eljutás a címekhez, de szerinte az utasok rugalmasak, és ha kell, lejjebb gyalogolnak addig a pontig, ahol már nincs gond. A 6X6 Taxi diszpécsere az [origo]-nak azt mondta, hogy kínlódnak a taxisok Budapesten a meredekebb részeknél. A diszpécser szerint nőtt a menetidő is, a sofőrök pedig nehen jutnak el például a XII. kerület egyes részeire, Érdre, Pátyra, vagy Törökbálintra.

A BKV fődiszpécsere az [origo]-nak azt mondta, hogy a budapesti tömegközlekedésben egyelőre nincsen fennakadás a reggel óta tartó havazás miatt. Hozzátette, hogy az utakat folyamatosan sózzák és takarítják.A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 88 munkagéppel folyamatosan takarítja a főváros útjait. A gépek mellé eddig több mint 500 hómunkást is felvettek, ők a járdákat, hidakat, közlépcsőket tisztítják meg a hótól. A Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője szerint, ha az időjárás úgy alakul, a délután folyamán újabb hómunkásokat vesz majd fel a társaság.

Késnek a buszok és a vonatok is a Dunántúlon

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóságának ügyelete szerint az intenzív havazás miatt az összes saját és bérelt eszközük munkába állt, így 44 géppel dolgoznak az utak megtisztításán. Az utak burkolata mindenütt havas, de téli felszereléssel járható. A 86-os főút zalalövői részén délelőtt álltak a kamionok, emiatt a buszok nem tudtak közlekedni. Sárhida, Németfalu, Eszteregnye, Obornak, Petrivente, Rigyác és Valkonya településekre sem tudtak bejutni a távolsági buszok, másutt késésekre kell számítani a havazás miatt. Lenti környékén két településre nem tudott bejutni a távolsági járat a Zala Volán személyközlekedési üzletágának igazgatója szerint.

"A megye olyan településeire, amelyek a dombos vidéken csak emelkedőkön közelíthetők meg, délelőtt nem mindenhova tudtak eljutni a menetrend szerinti járatok" - mondta a Zala Volán személyközlekedési üzletágának vezetője az MTI-nek. Busa Csaba szerint a hó és a szél okozta átfúvások miatt Lendvadedes, Gosztola, Eszteregnye, Rigyác, Kerecseny, Bázakerettye, Hottó vagy Nemeshetés településekre nem tudtak bemenni a buszok.

Forrás: MTI
Nagykanizsán több mint 40 centi hó esett

A MÁV közleménye szerint a havazás és a fagy miatt a Dél-Dunántúlon előfordulhatnak késések a váltóállítási gondok miatt. A közlemény szerint a Gyékényes - Kaposvár és a Nagykanizsa - Gyékényes vonalszakaszon átlagosan 30-40 percet késnek a vonatok, továbbá Dombóvár és Pécs között is késésekre kell számítani. Szombathely térségében 10-15 perccel hosszabbodhat a menetidő.

A barcsi határátkelőnél szombat reggel fél 8-tól csak azokat a gépkocsikat engedik átlépni a határőrök Horvátországba, amelyeken téli gumi van, és felszerelt vagy csomagtartóban lévő hólánccal is rendelkeznek. Az erős havazás miatt valószínűleg az összes horvát határátkelőn életbe lépett a szigorítás a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint.