Vonat gázolt el egy férfit Mendén

Vágólapra másolva!
Vonat gázolt el egy férfit Mendén. A vonat vezetője látta, hogy valaki fekszik a sínen, de azt egyelőre nem tudni, hogy a vonat okozta a halálát, vagy már korábban elhunyt a férfi.
Vágólapra másolva!

Eddig tisztázatlan körülmények között egy fiatal férfit gázolt halálra a Pest megyei Mendén áthaladó vonat szombat este - közölte a rendőrség. A helyszínelés befejezéséig egy vágányon, váltakozó irányban halad a forgalom.

Az elsődleges információk szerint a Budapest-Mende-Nagykáta vonalon közlekedő vonat mozdonyvezetője Mende vasútállomás közelében hirtelen meglátta, hogy valaki fekszik a sínek között, de a szerelvényt már nem tudta megállítani. Hogy ez a vonat okozta-e a férfi halálát, vagy egy korábban szintén arra haladó másik, azt a monori rendőrség által kezdeményezett vizsgálatnak kell kiderítenie.

A helyszínelés jelenleg is tart, befejezéséig egy pályán, váltakozó irányba engedik a vonatokat - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.