Lecsaptak az APEH-osok a nyugta nélkül kapott pizza után

Vágólapra másolva!
Egy fővárosi pizzaszállító cég futárja épp az adóhivatal dolgozóinak nem adott számlát, csupán egy pincérblokkot a rendelt pizzáért - adta hírül az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hétfőn. Azt nem tudni, hogy melyik budapesti cégről van szó.
Vágólapra másolva!

Az adóhivatal azonnal ellenőrzést indított, amelynek során több hibára is fény derült. Kiderült ugyanis, hogy az aznapi szállítások csak egy töredékének volt nyoma a pénztárgépekben, illetve hogy a cég sokkal kevesebb adót fizetett be, mint amennyit valójában kellett volna. A közleményből nem derült ki, hogy pontosan melyik budapesti cégről van is szó.