Alig csökken a belvizes terület nagysága, 185 településen védekeznek

2010.12.21. 19:45

Az ár- és a belvíz ellen jelenleg 11 megye 185 településén védekeznek. Kismértékben csökkent a belvizes területek nagysága, de még 306 ezer hektár van víz alatt.

Az ország 11 megyéjében 185 településen kell védekezni az árvíz vagy a belvíz ellen. A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság tájékoztatása szerint kismértékben csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, jelenleg 306 ezer hektár van víz alatt, és 1200 házat veszélyeztet a víz.

Árvízi védekezésre 1700 kilométeren van szükség, ebből 519 kilométeren - a Tiszán Tiszapalkonya és Szolnok, valamint a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán - harmadfokú a készültség.

Pest megyében 27, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 7, Bács-Kiskun megyében 12, Békésben 29, Borsod-Abaúj-Zemplében 4 településen védekeznek a belvíz ellen.

Hajdú-Biharban 29 településen van belvízvédelmi készültség. A Hajdúböszörményhez tartozó Pródon a tanyák védelmében kinyitották a Hajdúnánást és Balmazújvárost összekötő út alatti átereszt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 27 településen belvíz, 1 településen ár- és belvíz, és 1 településen árvíz ellen védekeznek, összesen 382 lakóház van veszélyben. Újfehértón négy utca részlegesen még mindig le van zárva, Dombrádon egy utca járhatatlan.

A belvíz miatt Csongrád megyében, Szegváron egy embert kiköltöztettek, így már 56 embernek kellett elhagyni az otthonát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK