Trükkös csalókat fogott Esztergomban egy szabadnapos nyomozó

2010.12.21. 15:15

Két idős embertől akart pénzt kicsalni egy férfi Esztergomban, aminek fültanúja volt egy szabadnapos nyomozó is. A rendőr segítségével sikerült elfogni a trükkös csalót és a társát.

Egy szabadnapos nyomozónak köszönhető, hogy elfogtak két trükkös csalót Esztergomban. Két idős embert szólított meg az utcán az egyik csaló, 20 ezer forintot kért kölcsön tőlük azzal az ürüggyel, hogy lerobbant az autója, és ennyibe kerül az elvontatása. Azt állította, hogy a pénzt később megadja. A beszélgetésbe bekapcsolódott a szabadnapos nyomozó is. Hazafelé tartva látta, hogy az idegen a szomszédaival beszélget, és az elhangzottakból nyilvánvalóvá vált számára, hogy csalóval van dolga.

A csaló pénz nélkül maradt, és odébbállt. A rendőr ekkor követni kezdte a férfit, és parancsnokától engedélyt kért, hogy szolgálatba helyezze magát. A férfit megállásra szólította fel, de az beült a társa mellé egy autóba, és elhajtottak. A rendőr segítségére siető munkatársai üldözőbe vették a Szentendre felé menekülő trükkös csalókat, akiket végül Dunabogdánynál fogtak el a visegrádi rendőrök segítségével.

Kiderült, hogy a két férfi ellen több eljárás van folyamatban hasonló bűncselekmények miatt. Szinte mindig arra hivatkoztak, hogy lerobbant az autójuk, és a jármű elvontatására kell a kölcsönkért pénz, ami általában 20 ezer forint körüli össze volt. A két férfit az Esztergomi Rendőrkapitányság őrizetbe vette, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. A nyomozók várják a további sértettek jelentkezését is.