Kémtollat talált irodájában a csengeri polgármester

Vágólapra másolva!
Egy szalmafonatban elrejtett kép- és hangtovábbító eszközt talált irodájában Forján Zsolt fideszes csengeri polgármester. A kémtoll oda kerülésének körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Vágólapra másolva!

Lehallgatóberendezést rejtő tollra bukkant irodájában Forján Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger fideszes polgármestere - írja a Szabolcs Online. A polgármester szerint a készüléket a feje felett lévő szalmafonatban látta meg, amikor egy rossz mozdulattal leverte a díszt. A készüléket a riasztórendszer karbantartását végző szakemberek azonosították, azt mondták rá, hogy kémtoll, ezután a polgármester azonnal értesítette a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök is megerősítették, hogy egy kép és hang továbbítására is alkalmas szerkezetről van szó, amely feltehetően hangra kapcsolt be, rádión sugározta a jelet, amelyet 100 méteres hatótávolságból is venni lehetett. A fideszes polgármester közölte, ő tiszta lelkiismerettel fekszik le, mert nincs az életében és a munkájában olyan dolog, amit ne tudhatna a nyilvánosság. Azt mondta, csak azokat sajnálja, akik problémájukkal hozzá fordultak. Az ügyben a rendőrség nyomoz.