Két fiatal meghalt egy Debrecen melletti autóbalesetben

Vágólapra másolva!
Két fiatal meghalt, egy megsebesült Debrecen mellett. Autójuk árokba borult, miután előzni kezdtek.
Vágólapra másolva!

Meghalt két fiatal csütörtök reggel Debrecen külterületén, a 47-es számú főúttól egy kilométerre, miután kocsijuk árokba borult. Az autó sofőrje előzött, amikor a tragédia történt. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset mindkét áldozata 24 éves. Velük volt egy nő is, őt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők.

A kocsi más járművel nem ütközött. A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt. A forgalmat félpályára terelték rendőri irányítás mellett.