Népszava: A 4-es metróhoz kapcsolódó iratokat foglalt le a BRFK

Vágólapra másolva!
A 4-es metró szerződéseihez kapcsolódó iratokat foglalt le a BRFK - olvasható a Népszava pénteki számában. A lap szerint az iratlefoglalás a hűtlen kezelés gyanújával indult, folyamatban lévő nyomozással függ össze.
Vágólapra másolva!

A 4-es metró szerződéseihez kapcsolódó dokumentumokat foglaltak le a BRFK gazdaságvédelmi nyomozói a DBR Metró Projektigazgatóságán - írja a Népszava a pénteki számában. A lap értesülését megerősítette a BRFK is az újságnak.

Az iratlefoglalás a hűtlen kezelés gyanújával indult, folyamatban lévő nyomozással függ össze. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogi osztálya szeptember végén tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az ügyészségen - írja a lap. A feljelentés az ÁSZ jelentéséből derült ki. A Népszava szerint a bűncselekménygyanút az ÁSZ három témával látta igazoltnak: a szabálytalan közbeszerzésekkel, a teljesítéssel arányban nem álló kifizetésekkel és a felelőtlen, előre láthatóan kárt okozó szerződéskötési gyakorlattal.

A BRFK az [origo]-nak is megerősítette az információt, azt közölte, hogy december 22-én foglalták le az iratokat.