Tartozás miatt 12 településen korlátozza a vízszolgáltatást a pécsi vízmű

Vágólapra másolva!
Korlátozza a vízszolgáltatást 12 baranyai településen a Tettye Forrásház Zrt., mert elődje, a Pécsi Vízmű több száz millió forinttal tartozik a cégnek. A társaság szerint a vízkorlátozás érezhetően nem érinti a lakosságot.
Vágólapra másolva!

Beváltotta ígéretét a pécsi Tettye Forrásház Zrt., és tizenkét baranyai településen hétfőtől korlátozza a vízszolgáltatást. A baranyai megyeszékhely szolgáltatója arra hivatkozik, hogy francia érdekeltségű elődje, a Pécsi Vízmű Zrt. mindeddig nem fizeti ki százmilliós nagyságrendű tartozását.

Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy az érintett települések polgármestereivel előre egyeztetve kezdték meg az átadási pontokon a vízszolgáltatás korlátozását, amit a lakosság nem, vagy csak minimális mértékben érzékel majd, miután a kieső mennyiséget a tározókból pótolják. Az időszakos korlátozás Bakonya, Bicsérd, Boda, Cserkút, Kővágótöttös, Szalánta, Túrony, Zók, Aranyosgadány, Gyód, Keszü és Kökény lakóit érinti.