Tíz autót tört fel egy férfi egy éjszaka alatt Sajószentpéteren

Vágólapra másolva!
Autófeltöréssel "ünnepelte" a karácsonyt egy férfi Sajószentpéteren. A 24 éves ittas tolvaj csak kisebb értékeket emelt el a feltört tíz járműből, de nagy anyagi kárt okozott.
Vágólapra másolva!

Egy éjszaka alatt tíz autót tört fel egy ittas férfi karácsonykor Sajószentpéteren. A 24 éves fiatalember előbb egy haragosa kocsiját törte fel, majd a környéken még kilenc gépkocsinak esett neki. A járművekből csak kisebb értékeket, iratokat, valamint egy GPS-készüléket emelt el a tolvaj, de volt olyan autó is, amelyből semmit sem vitt el.

A férfit hamar kézre kerítette a rendőrség, a lopott tárgyak előkerültek. A lopás összértéke nem jelentős, a tolvaj azonban nagy anyagi kárt okozott azzal, hogy a gépkocsikat brutális módon törte fel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa, Dobi Tamás elmondta, hogy a tettes ellen lopás miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, és szeretnék gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítani a férfit.