Árvízhelyzet: Már a jegesedés ellen is védekezni kell

Vágólapra másolva!
Újabb árhullámok alakultak ki a Tiszán, a folyó várhatóan két nap múlva tetőzik Szolnoknál. A folyókon a jegesedés ellen is védekeznek, a Dunán és a Tiszán indulásra készen állnak a jégtörő hajók. Jelenleg 2255 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség, a belvízzel elöntött területek nagysága meghaladja a 350 ezer hektárt, 166 településen rendeltek el készültséget.
Vágólapra másolva!

A Tisza középső részén 150 kilométernyi szakaszon harmadfokúról másodfokúra csökkentették a készültséget szerdán kora este. A magyarországi folyókon jelenleg 2255 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből 175 kilométeren harmadfokú, 1058 kilométeren másodfokú. A korábbi olvadást kísérő eső miatt a Tiszán és mellékvizein újabb árhullámok alakultak ki, több helyen a korábban már apadó hullámok visszaáradtak - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság.

Tiszaugnál az előző árhullám több napja stagnál, a harmadfokú készültség közelében. A második árhullám Záhonynál tetőzött 518 centiméterrel, és várhatóan szilveszterkor éri el Szolnokot, ahol január 4-én tetőzhet a folyó. A Hármas-Körös várhatóan 770 és 790 centiméter között tetőzik csütörtökön Szarvasnál. Itt még január első hetében is 700 centi feletti vízállás várható, Csongrádnál pedig 800 centiméter fölé emelkedhet a vízállás jövő hét elején.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs közlése szerint a jegesedés ellen is védekezni kell, a Dunán és a Tiszán készenlétbe helyezték a jégtörő hajókat is. A Balatonnál is a jég ellen védekeznek, ott a partra nehezedő nyomás miatt kell törni a jeget. A hideg idő miatt a Tiszán megerősödött a jégzajlás, ezért fennáll a veszélye, hogy Tiszabábolna és Csongrád között a szűk kanyarulatokban, illetve a hidaknál jégtorlaszok, jégdugók alakulnak ki, növelve a jeges árvíz veszélyét.

Emelkedett a belvízzel elöntött területek nagysága, ráadásul az elöntések lefagytak. 350 ezer hektárnyi terület van víz alatt az országban, ebből csaknem 200 ezer hektár vetés és szántó. 166 településen van belvízvédelmi készültség, továbbra is Szabolcsban a legkritikusabb a helyzet, ott hétszáz házat veszélyeztet a belvíz. Eddig 27 embert kellett kiköltöztetni az otthonából, őket rokonok, ismerősök szállásolták el.

A megyében 450 négyzetkilométert borít belvíz, a legrosszabb a helyzet Felső-Szabolcsban, a Szamos-Kraszna-közben és a Túr-Szamos-közben, ahol harmadfokú a készültség. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy öt belvízvédelmi szakaszon másodfokú, két helyen pedig első fokú a készenlét. Kedden 15 szivattyútelep gépeit működtették, és összesen 4 millió köbméter belvizet emeltek át a csatornákba és a folyókba.