A belvíz miatt már 110 embert telepítettek ki

Vágólapra másolva!
A hideg miatt nem romlott a belvízhelyzet, de még most is 355 ezer hektárt borít víz. Újabb családnak kellett elhagynia otthonát, már 110 embert telepítettek ki. Csökkent ugyanakkor több folyószakaszon az árvízi készültség.
Vágólapra másolva!

Már 110 embernek kellett elhagynia az otthonát a belvíz miatt. Jelenleg 355 ezer hektár áll víz alatt, ebből több mint 192 ezer hektár vetés-szántó. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság összesítése szerint 12 megyében összesen 206 településen védekeznek, a munkákban 1500-an vesznek részt.

Újfehértón továbbra is súlyos a helyzet, változatlanul 200 lakóházat fenyeget a belvíz. Nagy Sándor polgármester azt mondta, hogy a védekezést nehezíti a nagy hideg, a szivattyúzásnál használt tömlők közül több is szétfagyott az utóbbi napokban. Szabolcsban a harmadfokon védekező Újfehértó mellett 30 település önkormányzata másodfokú, 6 pedig elsőfokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében több utat is elönthet a belvíz. A Közép-Tisza vidéken a nagy hideg miatt több szivattyútelepen is lefagytak a szállítószalagok, ami megnehezíti a berendezések üzemeltetését.

Csökkent ugyanakkor az árvízi védekezéssel érintett folyószakaszok hossza.1924 kilométer hosszan van valamilyen árvízvédelmi készültség elrendelve, ebből 326 kilométeren harmadfokú a védekezés szintje. A Kettős-Körösön pedig megszűnt a készültség.