Tátrai Miklós: A Sukoró-ügy fő célpontja Gyurcsány Ferenc

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezére szerint a sukorói ügy valójában nem szól másról, mint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök levadászásáról. Tátrai Miklós a Népszabadságnak adott interjújában azt állítja, hogy szerinte a kaszinóprojekt ügyében félrevezették a politikusokat, és nem történt bűncselekmény.
Vágólapra másolva!

Tátrai Miklós szerint a sukorói ügy igazi célpontja Gyurcsány Ferenc volt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezére a Népszabadságnak azt mondta, hogy ezt mutatja az is, hogy a nyomozást kezdettől fogva a Központi Nyomozó Főügyészség végzi, amelynek akkor van hatásköre, ha kormányzati vezető érintett. A vagyonkezelő volt vezetője először adott interjút azóta, hogy december közepén kiengedték az előzetes letartóztatásból.

Tátrai szerint félrevezették a politikát is, állítása szerint hallott olyan, a beruházásban ellenérdekelt csoportról, akik az ingatlancsere-szerződés aláírása után azzal keresték meg az akkori ellenzéket, hogy jogsértések történtek, melyekben Gyurcsány Ferenc felelőssége megfogható. Ahogy fogalmazott, az idő múlásával "az ügy túlnőtt önnmagán, s a politikai kommunikációban a volt miniszterelnök végleges kiiktatásának szinonímájává, presztizsüggyé vált".

Az MNV volt vezetője arról is beszélt, hogy a Sukoró-ügyben az ügyészségi nyomozást a politika befolyásolja, vagy "legalábbis igyekeznek megfelelni a politikai elvárásoknak". Tátrai szerint nem történt bűncselekmény, azzal is érvelt, hogy a telekcsere kapcsán öt szakértői vélemény készült, és ezek közül egy, az ügyészség által rendelt mutat ki a szerződött értéknél magasabbat. Tátrai arról is beszélt, hogy a Sukoró-projekt kezelése semmiben nem különbözött más jelentős működőtőke-befektetések kezelésétől: "a kormány kijelöl egy kapcsolattartót, és felkéri az állami szereplőket, hogy segítsék elő a beruházás megvalósulását, így történt ez a kecskeméti Mercedes és a győri Audi esetében is".

Tátrai Miklóst a sukorói ügyben hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az eljárás jelenlegi adatai szerint az MNV volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV akkori értékesítési igazgatója olyan szerződést hagyott jóvá, amely miatt 1 milliárd 327 millió forint kár érte a magyar államot, mindkettőjük előzetes letartóztatását december közepén szüntették meg.