Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Szegedi Ítélőtábla jogerősen három és öt év közötti börtönbüntetésre ítélt három korábbi adóhivatali dolgozót és társaikat folytatólagosan, hivatalos személy által, kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében és más bűncselekményekben.
Az első- és a másodrendű rendű vádlott még 2002-2003-ban ismerkedett össze a Bács-Kiskun Megyei APEH Igazgatóságon, egyikük karbantartóként, míg a másik köztisztviselőként dolgozott ott. A karbantartóként dolgozó, nagy ismeretségi körrel rendelkező másodrendű vádlott férfi adózással kapcsolatos kérdésekben nem tudott eljárni, így a barátnőjét és a revizorként dolgozó harmadrendű vádlottat vonta be az "ügyintézésbe".
A férfi az információk továbbadásáért pénzt kért, és ezt a barátnője jól tudta, mégis kiadta az adózással kapcsolatos információkat. Küldtek például valótlan tartalmú levelet egy betéti társaság vezetőjének, aztán megkeresték, hogy pénzért elintézik, hogy a cég abban az évben már ne kapjon több adóvizsgálatot.
Az első- és másodrendű vádlott 2007 februárig dolgozott a hivatalnál, míg a harmadrendű vádlott revizort 2007 szeptemberében felfüggesztették az állásából.
Az ítélőtábla az elsőrendű vádlottat a három év börtönbüntetés mellett öt évre eltiltotta az adóhatósági adminisztrátori, adóügyi előkészítői és adatszerző foglalkozástól. A másodrendű vádlottat négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta, a harmadrendű vádlottra pedig öt év börtönt szabott ki, s végleges hatállyal eltiltotta az adóellenőri foglalkozástól. Az ötödrendű vádlott két és fél év börtönt kapott, a cégvezetőket pedig felfüggesztett szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújtotta a táblabíróság.