Kigyulladt a Makovecz Imre által tervezett fürdőtető Makón

Vágólapra másolva!
Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók az épülő makói fürdőhöz, amelynek fa kupolaszerkezete lángra kapott. A tetőt Makovecz Imre építész tervezte. A tüzet eloltották, a fürdő munkatársai szerint senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Lángra kapott az épülő makói fürdő fa tetőszerkezete hétfő délután - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az ország egyik legismertebb építésze, Makovecz Imre tervei alapján épülő fürdő kisebbik kupolája égett. A makói tűzoltóság két fecskendős és egy létrás autója kezdte meg az oltást, és elindult a helyszínre a szegedi tűzoltóság két fecskendős és egy létrás kocsija is.

Forrás: Délmagyar.hu/Puszta Sándor fotója

Egy szemtanú a Délmagyar.hu-nak azt mondta: előbb ért a helyszínre mint a tűzoltók, és azt látta, hogy az állványokról menekülnek a munkások. A fürdő munkatársainak tájékoztatása szerint senki nem sérült meg, a fürdőzőket azonnal kiterelték a medencékből. A Délmagyar.hu szerint a kupola faszerkezete délután két órakor már csak füstölt, nem lángolt. Az MTI nem sokkal négy óra után a katasztrófavédelemre hivatkozva arról számolt be, hogy a tüzet eloltották. A fürdőt a tervek szerint december elején adnák át.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!