Amerikai képviselők levélben tiltakoznak az egyházügyi törvény miatt Orbánnál

Nyílt levélben fordult az amerikai törvényhozás alsóházának tizenhárom képviselője Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szorgalmazva, hogy a magyar kormány érdemben módosítsa az új egyházügyi törvényt, hogy azt összhangba hozza a magyar alkotmánnyal és a Magyarország által aláírt és ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményekkel.
A tizenhárom képviselő - 10 republikánus és 3 demokrata párti honatya - az MTI-hez pénteken eljuttatott nyílt levélben úgy fogalmazott, hogy az Európai Parlament felhívását megismételve felszólítják a magyar kormányt, "szavatolja minden polgár jogainak egyenlő védelmét". Egyúttal megismételték Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek a magyar kormányhoz intézett felszólítását, hogy vizsgálja felül az új egyházügyi törvényt.
A képviselők levelükben többek között emlékeztettek arra, hogy Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium emberi jogok kérdésében illetékes helyettes államtitkára ez év július 26-i kongresszusi meghallgatásán felidézte: Hillary Clinton június 30-án tett magyarországi látogatásán kijelentette, hogy az Egyesült Államok fel fogja szólítani a magyar kormányt a törvény körültekintő felülvizsgálatára. Az [origo] Thomas Melia külügyi államtitkárral készült interjúját itt olvashatja.
A törvény tizennégy egyházat ismer el, a több vallási közösséget újra nyilvántartásba kell venni, ami Clinton szerint negatívan hat a vallásszabadsággal kapcsolatos magyarországi légkörre.
Lázár János Fidesz-frakcióvezető pénteken bejelentette, hogy hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt "jogtechnikai megfontolások" miatt. A frakcióvezető hozzátette, hogy az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között. A politikus azt mondta, hétfőn "megtalálják" a jogtechnikai megoldást a hatályon kívül helyezésre, kijavítják a formai hibákat, ám a jogszabály "tartalmi struktúráján" nem fognak változtatni.
Az új egyházi törvényt júliusban fogadta el a parlament (erről itt olvashat). Az utolsó pillanatban, a végszavazás előtt átírt törvény egyik legfontosabb célja a szcientológusok kizárása volt az [origo] információi szerint. A pénteken visszavont törvény már csak 14 egyházat ismer el a jelenlegi 358 helyett, és kormányzati forrásaink szerint a lista később is legfeljebb ennyivel bővülhet, az egyházi státust ugyanis világvallásonként csak egyetlen közösség kaphatja meg.