Vágólapra másolva!
Az emberek majdnem háromnegyede szerint 2010 rossz év volt Magyarország számára. A Szonda Ipsos Népszabadságban publikált közvélemény-kutatása szerint az emberek 73 százaléka látja úgy, hogy rosszul alakult anyagi helyzete a tavalyi évben, és a válaszadók 54 százaléka szerint a magánéletüket is inkább negatívumok jellemezték.
Vágólapra másolva!

Kritikusan értékelik Magyarország helyzetét a Szonda Ipsos decemberi kutatásában részt vevők, a megkérdezettek 73 százaléka szerint rossz éve volt Magyarországnak. A Népszabadságban megjelent felmérés szerint a véleménykülönbségeket a politikai hovatartozás is befolyásolja, az MSZP híveinek 97 százaléka nyilatkozott negatívan, a Fidesz támogatói már megosztottabbak, de közülük is 56 százalék inkább rossznak érzi a 2010-es évet.

Az emberek 73 százaléka úgy gondolja, hogy tavaly rosszul alakult az anyagi helyzete, 23 százaléknyian viszont azt mondták, hogy jól alakultak a pénzügyeik. Az értékelés a közvélemény-kutatás szerint jelentősen függ az életkortól és a munkaerő-piaci helyzettől. Az idősebb válaszadók rosszabbnak értékelték az évet, a 60-as korosztályban 17 százalék nyilatkozott pozitívan, viszont a húszas éveiben járók közül 31 százalék. Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója szerint függetlenül az ország helyzetétől az emberek többsége a rendszerváltás óta minden évben rossznak ítéli az anyagi helyzetét, igaz, voltak évek, amikor jóval kevesebben voltak az elégedetlenek.

A kutatás az egészségi állapotra és a magánéletre is kitért. A válaszadók 37 százaléka számolt be betegségről, rossz egészségi állapotról, a húszas éveikben járóknál azonban 83 százalék egészségesnek érzi magát, de még a negyvenes korosztály 70 százaléka is így nyilatkozott. A magánéletet tekintve a magyarok több mint fele, 54 százaléka érzi, hogy 2010-ben a privát szféráját inkább a negatívumok jellemezték, boldognak leginkább a húszas éveikben járók és a diplomások érezték magukat. A kettesben élő párok 60 százaléka negatívan élte meg a tavalyi évet, a gyerekes párok 53 százaléka viszont örömtelinek érezte 2010-et.