Vágólapra másolva!
Hatályon kívül helyezte a Baumag-ügy ítéletét a másodfokú bíróság - értesült a Magyar Televízió híradója. A Fővárosi Ítélőtábla szerint eljárási szabálytalanságok történtek. A Baumag szövetkezet a banki kamatnál jóval magsabb hozamot ígérve gyűjtötte a pénzt 1995-től. A szövetkezet 13 ezer kisbefektetőnek maradt adósa összen negyven milliárd forinttal. 
Vágólapra másolva!

A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a Baumag-ügyben tavaly januárban hozott ítéletet - tudta meg a Magyar Televízió híradója. A Fővárosi Ítélőtábla azért rendelt el új eljárást, mert szerinte az első fokú bíróság súlyos eljárási szabálytalanságokat követett el azzal, hogy nem sorolta föl a bizonyítékokat, illetve azt, hogy a bizonyítékokat hogyan értékelte az eljárás során. Ezt pedig a másodfokú bíróság nem pótolhatja.

A Baumag szövetkezet 1995-től a banki kamatnál jóval magasabb hozamot ígérve gyűjtötte a pénzt. A piramisjáték-szerűen működő rendszer 2003 végére összeomlott. A szövetkezet 13 ezer kisbefektetőnek maradt adósa, összesen 40 milliárd forinttal. A felszámolás alatt álló Baumag alapítóját tavaly tőkebefektetési csalás miatt hét év börtönre ítélték.

A károsultak képviselője szerint a hatályon kívül helyező ítélet tovább csökkenti az esélyt, hogy valaha viszontlássanak valamennyit befektetett pénzükből. A rendőrség korábban zárolta a Baumag vezetőinek vagyonát. A kisbefektetők csak ebből számíthatnának káruk enyhítésére.

A Baumag-ügy aktái délután visszakerültek a Fővárosi Bíróságra. Mivel a hatályon kívül helyezett ügyek soron kívüliséget élveznek, a Fővárosi Bíróság akár már márciusra kitűzheti a megismételt eljárásban az első tárgyalási napot. Két-három tárgyalás után a bíróság már ki is hirdetheti az újabb első fokú ítéletet a Baumag-ügyben.